Vágólapra másolva!
Az élcsoport tagjai a Primera División hét végi fordulójának vasárnapi mérkőzésein is nyerni tudtak, így az élen továbbra is változatlan az állás, a Valencia vezeti a tabellát. A gárda szokásához híven nem kápráztatta el támadójátékával a közönséget, de az 1-0-s győzelméért ugyanúgy három pontot adnak, mint az 5-1-es diadalért, amit a Barcelona aratott a Málaga ellen hazai pályán.

Fotó: EPA
Fernando Sanz nem válogatott az eszközökben, mégsem tudta tartani Kluivertet

A Barcelona drukkerei ezúttal elégedettek lehettek kedvenceik teljesítményével, hiszen a katalánok már a második percben előnyhöz jutottak a Málaga ellen a holland Philippe Cocu révén, és innentől kezdve a meccs sétagalopp volt a számukra. Különösen Javier Saviolának és Patrick Kluivertnek ment jól a játék, az argentin támadó egy gólt szerzett, és kiharcolt két tizenegyest, amelyeket holland csapattársa értékesített. Kluivert ezen kívül még egy akciógólt is elért, és mesterhármasának köszönhetően már 15 gólnál tart a bajnokságban (ennek közel felét két meccsen szerezte), amivel második a góllövőlistán.

Nagy a tömörülés a hátsó alakzatokban is, ahol most éppen a Mallorca áll a bennmaradást jelentő 17. helyen, miután a kiesési rangadón idegenben győzte le a Rayo Vallecanót. A kanári-szigeteki csapat három vereséget követően tudta begyűjteni a három pontot, köszönhetően kameruni támadójának, Samuel Eto'ó-nak, aki gólját követően a szombaton elhunyt futballistára, Jason Mayelére emlékezett: meze alatt a pólón ugyanis a kongói labdarúgó neve volt olvasható.