Vágólapra másolva!
Napok óta fő téma a portugál sajtóban a két év múlva esedékes labdarúgó Európa-bajnokság, és az azzal kapcsolatban felmerült problémaáradat. A közelmúltban a portugál helyhatósági választások nem a várt eredményeket hozták, ugyanis meglepetésre az ellenzéki szociáldemokrata párt elsöprő fölénnyel nyert, s az új hivatalnokok átvizsgálva elődeik hagyatékát, megvétózták az új stadionok felépítését mind Lisszabonban, mind Portóban. Így egyelőre nincsen megfelelő anyagi fedezet arra, hogy a Benfica a Luz-, míg a Porto a Das Antas-stadionját újjávarázsolják.

Az UEFA előírása szerint legalább tíz stadionnak kell felvállalnia az Eb rendezését, ám a portugál stadionrekonstrukciót javarészt magán- és önkormányzati pénzekből finanszírozzák, az állam az Eb 603 millió eurós (147 milliárd forint) költségvetésének a negyedét állja.

Az O'Jogo című sportnapilap szombaton "Leállítva" főcímmel a portói futballstadiont és környékét ábrázoló fotóval jelent meg. A cikk arról számolt be, hogy Jorge Nuno Pinto da Costa, az FC Porto elnöke beszüntette az építési munkálatokat, amíg a probléma nem oldódik meg. "A város vezetése nem egyezik bele semmilyen építkezésbe, abba meg főleg nem, hogy a stadion körül negyvenezer négyzetmétert feltúrjanak" - mondta az elnök. Rui Rio polgármester nem akar új stadiont építeni az Antas helyére a 2004-es Eb-re. Márpedig a legutóbbi tárgyaláson világosan kifejtettük, a klub nem rendelkezik azzal a pénzügyi kondícióval, hogy egyedül építsen fel egy létesítményt."

" A legnagyobb gondunk az Antas-projecttel van" - értékelt Rio. "Mindennap új dokumentumok, együttműködési szerződések kerülnek elő, és számunkra már teljesen világos, ezek elkészítői a város érdekeit egyáltalán nem vették figyelembe." Lisszabon főpolgármestere, Pedro Santana Lopes is kétségbe vonta a szerződések jóhiszeműségét. "Nem tudom, hogyan születtek korábban a megállapodások, de egyetlen írásos dokumentum sincsen arról, hogy a Fény Stadionjára nyolcmillió fontot kellene költeni. Megpróbálunk segíteni a Benficán, de azt tudomásul kell venni, úgy nem adhatunk nyolcmilliót, hogy közben a város másik két csapata, a Sporting és a Belenenses egy fityinget sem kap."

A döntés felkavarta az érzelmeket, Rui Rio ugyanis azóta már több életveszélyes fenyegetést kapott, és folyamatos rendőrségi őrizetet kap. Ám döntését nem változtatta meg, célozva arra, hiába van a portóiak feketelistáján, ő a polgármester, neki kell döntéseket hoznia.

Érdekes módon a legnyugodtabb ember a Portugál Labdarúgó Szövetség elnöke, Gilberto Madaíl, aki úgy véli, amíg nem kap hivatalos értesítést az UEFA-tól, addig nincs baj. "Engem csakis a projectvezető Ernie Walker véleménye érdekel, neki van a legnagyobb kompetenciája az ügyben. Márpedig, mint azt a sajtó is hallhatta legutóbb, Walker úr szerint az Eb szervezése a legjobb úton halad" - nyilatkozta Madaíl.

Tény és való, Walker továbbra is állítja, a Da Luz és a Das Antas készen lesz az Euro 2004 nyitányára. "Az teljesen elképzelhetetlen, hogy a Benfica és a Porto stadionjában ne rendezzenek Eb-mecseket. Minden nagy torna előtt, legyen az világ- vagy Európa-bajnokság, akadnak problémák – ez alól Portugália sem kivétel. A Benfica vezető testülete ígéretet tett arra, hogy az új stadion elkészül, kétség már csak a portói létesítménnyel kapcsolatban merülhet fel."

Walker állítását egyébként Madail is megerősítette, mondván, Porto nélkül elképzelhetetlen az Eb.

A hét végén aztán a belügyből hirtelen európai méretű konfliktus támadt. Lennart Johannson, az UEFA elnöke ugyanis közölte a portugál szövetséggel: vagy rendet tesz a zűrzavarban, vagy az ország elveszti a rendezés jogát. "Nem várhatunk tovább, ha a dolgok nem változnak, akkor akcióba lépünk" - fenyegetőzött Johansson. "Nem kell megijedni, számtalan jelentkező akadna a portugálok helyére. A futballt nem kell belekeverni a politikába, és viszont."

Ugyan így érzi Jorge Sampaio portugál elnök is, aki vasárnap bejelentette, válságértekezletet hív össze szerdára. "Fontos, hogy az események, amelyek nemzetközi reflektorfénybe állították Portugáliát, ne politikai csatározással végződjenek."

Eb-alternatívák

Amennyiben az UEFA megvonná a jogot Portugáliától, logikusan két alternatíva, a pályázatok elbírálásakor vesztes spanyol és az osztrák-magyar pályázat kerülhetne előtérbe. Bár egyik ország sajtója sem foglalkozik komolyan a kérdéssel, azért érdemes áttekinteni, mi a lehetőségeket.

Ha Spanyolország kapná a rendezés jogát, akkor a szervezők nem esnének kétségbe. Az ország ugyanis hatalmas, legendás létesítményekkel rendelkezik, közülük a legnagyobb és talán a legismertebb a Barcelona Nou Camp- és a Real Madrid Santiago Bernabeu-stadionja. Ezeken kívül akad megfelelő létesítmény Sevillában (Ramón Sánchez Pizjuán, 55 ezer fő), Zaragozában (La Romareda, 35 ezer), Santanderben (El Sardinero, 22 ezer), La Corunában (Riazor, 36 ezer), Vigóban (Balaidos, 32 ezer), Valenciában (Mestalla, 53 ezer), de Madrid másik stadionja az Atletico otthona, a Vicente Calderón (55 ezer) is alkalmas Eb-rendezésre. Nem beszélve az újonnan épülő sevillai gyöngyszemről.

Ha Ausztria és Magyarország közösen, akkor bizony komoly befektetésekre lenne szükség. Jelen pillanatban Ausztriában a bécsi Ernst Happel- (48 ezer) és a grazi Arnold Schwarzenegger-stadionon (20 ezer) kívül nincsen megfelelő létesítmény, igaz, Linzben, Innsbruckban és a bécsi Hanappi-stadionban kisebb ráfordítással lehetne gyors változásokat előidézni. Persze Ausztria sem kivétel a viták alól, a Svájccal közösen rendezendő 2008-as Európa-bajnokságra tervezett klagenfurti stadion felépítése egyelőre a helyi üzletemberek érdekellentéte miatt nem valósulhat meg.

A Világgazdaság információi szerint az Ifjúsági és Sportminisztérium 2008-as Eb-pályázata ötszázmilliárd forintos állami beruházást igényelne. A stadionok Eb-szintre emeléséhez a Népstadion rekonstrukciójával együtt 100-120 milliárd forintot irányoztak elő a tárca szakemberei. A Népstadion rekonstrukciója mellett számos vidéki városban is rendeznének mérkőzéseket, de a Magyar Labdarúgó Szövetség előkészítő bizottsága még nem döntött, hogy a jelentkezők (Győr, Székesfehérvár, Debrecen, Kaposvár, Zalaegerszeg, Miskolc, Szeged, Kecskemét, Pécs) közül melyik lehet rendező.

A komplett pályázati anyagot az MLSZ-nek május 31-ig kell eljuttatnia az UEFA-hoz, amelynek a szakemberei még szeptemberben, a helyszíneken tájékozódnak az Eb magyar rendezésének lehetőségeiről. Az UEFA a kontinensdöntő színhelyét decemberben jelöli ki. Arra, hogy esetlegesen két év múlva beugróként Magyarország Eb-t rendezhessen, vajmi kevés az esély.

Pincési László

Korábban: