Vágólapra másolva!

Lipcsei ismét formában

1900. január 01. 00:00

A képességei vitathatatlanok, az elmúlt évekbeli produkciója viszont annál inkább, előbbinek köszönhetően megjárta a világhírű Porto együttesét is, utóbbi okán viszont kimaradt a válogatottból is, ahol 39 fellépésig jutott. Lipcsei Péterrel, a Ferencváros legrutinosabb futballistájával beszélgettünk Üllői úti megérkezésétől, súlyos sérülésén át egészen napjainkig.

- Igaz, hogy 1990 nyarán, amikor belépett a Fradi öltözőjébe, igencsak meg volt szeppenve?
- Bizony igaz. Óriási öröm, egyben félsz is volt bennem, vajon miként fogadnak majd a menők az Üllői úton. Aki másként viselkedett volna a helyemben, az álvagány. Addig csak a tévében és újságokban láttam Fradi-játékosokat, az pedig egyenesen lenyűgözött, hogy maga Nyilasi Tibor szemelt ki a zöld-fehérek számára, amikor személyesen megnézte a Honvéd elleni osztályozó meccsünket a Kazincbarcikával. Felnéztem az akkori öregekre a Fradinál, "Nyílról" nem is beszélve.

- Szintén megkapja azt a tiszteletet, amit ifjúként adott az akkori öregeknek?
- Nem, ez már más kávéház, manapság ez nem divat az öltözőkben. A mai fiatalokkal elszaladt a paripa.

- Egyértelmű volt, hogy csakis a Ferencvárosban futballozzon majd?
- Annyiban igen, hogy Barcikán rengeteg a Fradi-drukker, gyerekként én is a zöldekért szorítottam, ám ez ügyben Nyilasi Tibinek és édesapámnak jár köszönet. A Honvéd és a Békéscsaba ugyanis már korábban megkeresett, s ha nincs az apai intelem, talán hóbortos fiatalként rá is bólintok valamelyikük ajánlatára - de az öreg azt mondta, ácsi, nem írunk alá sehová. A Fradinál viszont kapásból kijelentette, oké, megyünk. Évek múlva Nyilasi Tibi hasonlóan okosan terelgetett, amikor nem engedte, hogy német másodosztályú csapatok szerződéseit fogadjam el, a Porto esetében azonban azonnal jelezte, ezt a sanszot ne hagyjam ki.

- Jól tette, hiszen Bobby Robson, a Porto akkori brit trénere ugyanúgy szerette, mint idehaza Nyilasi.
- Erre büszke is vagyok. Bobby Robson remek ember és nagyszerű edző volt. Mielőtt Barcelonába szerződött, összefutottunk a Das Antas stadion parkolójában. Én ugyan akkoriban lábadoztam sérülésemből, ám amikor be akartam szállni a kocsimba, odahajolt hozzám és azt mondta, hamarosan találkozunk a katalán csapatnál. Azt hittem, viccel, öt napig nem tudtam aludni, vajon komolyan gondolta-e Robson, de később háromszor, négyszer is felhívott, hogy számít rám a Barcánál. Ekkor azt hittem, csak álmodom. Később elmondta nekem, hogy rendszeresen 30-40 menedzser nyüzsgött a Nou Campban, mindegyik a saját játékosát akarta elsózni a Barcelonának, ő ennek ellenére minden értekezleten bedobta a nevemet. A sérülésem miatt sajnos nem jött össze a szerződés, ahogy a Newcastle együtteséhez sem, pedig oda is vitt volna magával. A portói Jorge Costával máig tartom a kapcsolatot, ő volt az, aki kiságyat szerzett a gyereknek, amikor pedig nem volt autóm, a Mitsubishi Pajeróját gondolkodás nélkül kölcsönadta nekem. Nálunk ki adná kölcsön a kocsiját egy külföldinek?

- Nem akarom megbántani, de a térdműtétje után, ha a karrierje nem is tört ketté, de a formája már csak ritkán volt a régi.
- Ezt felesleges lenne tagadnom. Mindig is önkritikus alkat voltam, így tudom azt is, tavaly hiába nyertünk bajnokságot a Fradival, én végig közepesen futballoztam.

- Számított ekkor még a válogatottságra?
- Igen, mert be akartam bizonyítani, hogy még jó a lábam. Sokan ugyanis kételkedtek ebben. Csank Jánosnak hála, kapitánysága idején ez olykor sikerült is, persze jól tudom, ezután már képtelen voltam megismételni a '90-es évek elején nyújtott produkciómat. Ez nagyon bosszant - mutogatom is kilencéves Peti és négyéves Krisztián fiamnak a régi kazettákat, lássák, hogy azért az apjuknak akadtak jó meccsei is. Egyértelműen adósa vagyok a Fradi-közönségnek, ezért is illene a szezon végén odaérnünk a második helyre.

- A ZTE elleni produkciója azonban mintha a régi Lipcseit idézte volna.
- Örülök, hogy sokan így látták, s szeretném is állandósítani ezt a formát. Amennyiben Kispesten nyerni tudnánk, az Újpest ellen ismét telt ház előtt léphetnénk pályára. Mindez számomra a nosztalgiát elegyítené a valósággal, hiszen én még játszottam zsúfolt ház, 28 ezer néző előtt az Üllői úton, sőt, első bajnokimon, a Megyeri úton, természetesen telt házas derbin, 5-0-ra vertük a lilákat. Amikor pedig Brémában két gólt lőttem és csak egy góllal kaptunk ki a Werdertől, vagy amikor nyertünk Szófiában, s ezrek vártak bennünket a repülőtéren - a bajnoki címek megünnepléséről már nem is beszélve -, magyar labdarúgóként is boldogok voltunk. Arra kell törekednünk, hogy most is azok legyünk.

Bánki József