Vágólapra másolva!
Az újpestiek egykori brazil válogatott csatára, aki eddig mindhárom magyarországi tétmérkőzésén gólt szerzett, a Ferencváros elleni Üllői úti mérkőzésen is folytatni szeretné nagyszerű sorozatát.

Most már itt az ideje, hogy töredelmesen bevalljuk, sokadmagunkkal hatalmasat tévedtünk Túlio megítélésénél. Egyrészt a valóban nem túl biztató híreket közlő internetes forrásokat olvasva, másrészt az utóbbi évtizedek magyar futballvalóságát és a mifelénk sertepertélő "menedzsereket" ismerve sokan meg voltunk győződve, hogy lejárt szavatosságú árut sóztak rá az Újpestre a 32 éves egykori válogatott csatár személyében. Szerencsére pillanatok - két bajnoki és egy kupameccs - alatt kiderült, kellemesen csalódtunk.

- Úgy látom, komolyan gondolja, hogy tartja egygólos mérkőzésenkénti átlagát...
- Lehetne az talán kétgólos is, de hát egy "klóntól" ennyi is szép. Ezt mondtam a telefonba két perccel ezelőtt, amikor Madridban élő menedzseremmel, Joao Areiasszal és az ugyancsak általa képviselt madridi sztárral, Sávio Bortolinivel beszélgettem.

- Ezek szerint zokon vette, hogy egy bulvárlapban kétségbe vonták a személyazonosságát.
- Inkább csak nevettem rajta. A bulvársajtónak az a dolga, hogy kacsákat reptessen.

- Milyen érzés volt egy fél csapatra való brazil ellen futballozni?
- Kellemes és kicsit furcsa. Úgy éreztem magam, mint otthon, Brazíliában. El is beszélgettem a srácokkal meccs előtt és után, sőt, a játék hevében is. A találkozó jó részében ugyanis Flávio Pim fogott.

- A másik ígéretét, hogy a Magyar Kupát megszerzi a csapatnak, szintén tartani akarja?
-
Egyre jobban megértjük egymást a többiekkel, természetesen a kupagyőzelem továbbra is cél. Szavatartó ember vagyok.

- Mondja, hogyan csinálja, hogy mindig ott van az események sűrűjében, láthatóan vonzza a labdát az ellenfél kapujának előterében?
- Ez bizalom kérdése! Minden támadásnál bízom a társakban, abban, hogy eljuttatják hozzám a labdát. És persze abban is bízom, hogy az ellenfél védelme hibázni fog...

- Tudja, hogy a következő fordulóban nem közönséges bajnoki meccset játszik az Újpest?
- Hallottam, persze, hogy hallottam, a Ferencváros elleni rangadó hatalmas presztízsmeccs. Ez külön doppingol. Idegenben is folytatni akarom a gólgyártást.

Ch. Gáll András