Vágólapra másolva!
Az izraeli együttes tovább folytatta a meglepetések sorozatát azzal, hogy az AC Milan skalpját is begyűjtötte, és az olaszok ellen ezúttal nem a csapat első számú gólvágója, a szlovén Milan Osterc volt eredményes, hanem a moldáv Szergej Kleszcsenko. A csatárral hamarosan a magyar drukkerek is közelebbről megismerkedhetnek, hiszen a támadó benne van a magyar válogatott ellen készülő moldáv válogatott keretében.

Clescenco 1972. május 20-án született Moldova fővárosában, Kisinyovban, és a helyi Zimbruban kezdte pályafutását.

Már húszévesen tagja volt az első csapatnak, igazából azonban az 1993-94-es idényben futott be, amikor is házi gólkirályi címet szerzett, bekerült a nagyválogatottba, és az év végén őt választották meg az év játékosának Moldovában.

1994 augusztusában a Zimbru színeiben a Bajnokok Ligája előselejtezőjében mindkét meccsen pályára lépett a Kispest ellen. A következő évben külföldre igazolt, a holland Go Ahead Eagles vette meg, ahol két idényt töltött el, és mindkettőben négyszer volt eredményes.

A különbség mindössze annyi volt, hogy ez első szezont az élvonalban, a másodikat viszont a második osztályban futballozta végig. Ezt követően hazatért a Zimbruba, és az 1997-98-as bajnokságban aranyéremre vezette a gárdát, ő maga pedig 25 találattal gólkirályi címet szerzett.

Az Újpest elleni BL-selejtező mérkőzéseken azonban már nem lépett pályára, mert megvette őt az orosz Zenit. Szentpéterváron azonban nem játszott valami sokat, mindössze hat bajnokin szerepelt, így megint visszatért a Zimbruba. 1999 nyarán az izraeli Maccabi Haifába igazolt, ahol ismét megtalálta góllövő cipőjét, 22 alkalommal volt eredményes, és a klubbal bajnoki címet nyert, aminek köszönhetően 2000-ben is az év játékosa lett Moldovában.

A legutóbbi idényben csak hat gólig jutott, de a Hapoel Tel-Aviv így is igényt tartott rá. A tel-avivi együttesben eddig főleg a bajnokságban remekelt, ahol már kilenc találatnál tart, de az UEFA-kupában is eredményes tudott lenni, a Chelsea elleni hazai találkozón. A moldáv válogatottban alapembernek számít, több mint ötvenszer húzhatta fel a címeres mezt, és a legutóbbi világbajnoki selejtező-sorozatban két gólt ért el.

Ajánlat:

Előny Halmaiaéknál