Vágólapra másolva!
Noha az első három bajnoki fordulóban két vereséget is összeszedett az éllovas MTK, nincs pánik az együttes háza táján. Ez annyiban érthető, hogy a kékek még mindig tetemesnek mondható, tíz pontos előnnyel állnak az élen. Bognár György, az MTK vezetőedzője szerint kissé kényelmessé váltak a kék-fehérek játékosai a nagy előny miatt.

"Kár lenne tagadnunk, az őszi menetelést követően kicsit kényelmessé vált a csapat" - kezdte a fiatal tréner. "A tavaszi meccseinken főként a védekezésünkkel akadtak problémák, ám Komlósi csatasorba állásával hiszem, hogy újra stabilabb lesz a hátsó alakzatunk. Mindezt már a hét végi, zalaegerszegi fellépésünkön is szeretném megtapasztalni, de biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő hetekben ismét rátalálunk a saját ritmusunkra. Ha így lesz, akkor sikerül megtartanunk az előnyünket is riválisainkkal szemben. A játékosok ugyanis nem felejtettek el futballozni, csupán jobban kell koncentrálniuk, és egymást segíteniük a pályán. Ez esetben egyszerűen nem maradhat el a siker" - tette hozzá végül Bognár.

Bánki József