Vágólapra másolva!

Az olasz bajnok kedden este Liverpoolban vívja a BL második csoportkörének utolsó, hatodik meccsét, s már egy döntetlennel is biztosítja helyét a negyeddöntőben. Egyébként a B csoport az egyetlen, amelyből még mind a négy csapat továbbjuthat.

Az olasz bajnokság tabelláját az Interrel egyenlő ponttal, de jobb gólkülönbséggel vezető Roma a Serie A 27. fordulójában biztos győzelemmel melegített az Atalanta ellen (3-1). Az egy héttel korábbi fővárosi derbin a Laziót négy góllal "megsértő" Vincenzo Montella az Atalanta ellen kettőt vállalt, s a harmadikba is ő hajszolta bele a bergamói védőt, a Taibi kapust öngóllal mattoló Carrerát. Fabio Capello - tőle szokatlan módon - nem győzött áradozni csatáráról: "Egyszerűen varázslatos a formája, remekül koncentrál, technikailag jobb, mint valaha."

A Barcelonával hírbe hozott szakember ezúttal is a kispadon "jegelte" Gabriel Omar Batistutát, akivel állítólag a Lazio elleni derbi előtt keveredett szóváltásba Montella preferálása miatt, ám a hivatalos verziót - az argentin térdsérüléssel bajlódik - látszik erősíteni, hogy az incidens után három nappal Capello gond nélkül pályára küldte a "renitest" a Galatasaray elleni BL-meccsen. Az Atalanta ellen pedig bevallottan azért pihentette Francesco Tottival együtt, hogy a kedd esti liverpooli BL-ütközeten a Roma egyetlen olasz csapatként kicsikarhassa a legjobb nyolc közé kerülést.

"Gabriel lelkileg teljesen rendben van, amit igazol, hogy humoránál van. A legnagyobbak jellemzője, hogy könnyen túlteszik magukat mindenen" - mondta Capello. A tinédzserként nagy Beatles-rajongó edző, aki éppen ezért imádja Liverpool városát, magabiztosan néz a kedd esti Anfield Road-i fellépés elé: "Az Atalanta elleni győzelem rendkívül fontos volt a liverpooli találkozó előtt. Tottit azért pihentettem, mert messze nincs százszázalékos állapotban, de azért ott lesz a pályán. Óriási csata lesz, de biztos vagyok benne, hogy sikerül továbblépnünk."

Totti mellett egyébként a francia szélső, Vincent Candela is sérült, akinek liverpooli fellépése izomhúzódása miatt több mint bizonytalan. A veterán brazil védő, Aldair, és az argentin söprögető, Walter Samuel szintén nem egészséges. A Galatasaray ellen gólt szerző brazil Cafú viszont sárga lapos eltiltása miatt biztos nem játszhat.