Vágólapra másolva!
Simon Tibor, a soproniak vezetőedzője azt nyilatkozta a Haladás-Matáv bajnoki labdarúgó-mérkőzés után, hogy tanulságos lesz megnézni a találkozó összefoglalóját. A televízióban látottak alapján elnézést kér a játékvezetőtől, a fölösleges szabálytalankodásával pedig csapatát cserbenhagyó Vincze Gábor súlyos büntetésre számíthat.

"A kispadról úgy tűnt, hogy az első félidőben Vincze lábán változtatott irányt a labda, mielőtt sárga lapot kapott, és ő is ezt mondta a szünetben" - így Simon. "A felvételen kiderült: jogosan kapott azért a belépőért sárgát. Félidőben egyébként szóltam Vinczének, hogy vigyázzon, ő megnyugtatott, én pedig bíztam benne. A második játékrészben teljesen ártalmatlan szituációban lerántotta Alexet, azt kell mondjam, jogos volt a kiállítása, Juhos Attila játékvezetőtől pedig elnézést kérek. Vincze Gábor fegyelmezetlensége miatt súlyos büntetésre számíthat, ráadásul az is előfordulhat, hogy aki a helyén szerepel, bejátssza magát a csapatba. A futball fegyelmezett, felnőtt férfiak játéka, itt nem lehet szórakozni. Vincze cserbenhagyta a csapatot, teljesen feleslegesen szabálytalankodott, nem sokkal azután, hogy emberelőnybe kerültünk. Azt azonban fenntartom, hogy Halmosi és Somogyi ütközésénél tévesen ítélt büntetőt a játékvezető. Kiváncsi leszek a fegyelmi bizottság döntésére, ugyanis a szezon előtt nagyon sokat beszéltek a támadó futball védelméről. A Haladás játékosai kétszer ütötték el abszolút gólhelyzetben kapura törő játékosunkat. A bíró kiállította őket, de a csapatom ettől még nem nyert - a piros lapot a hajamra kenhetem."

Amúgy Simon elégedett csapatával, mint mondta, három forduló alatt nem kapott még akciógólt a Matáv.