Vágólapra másolva!
Ronaldo az Internazionale Valencia elleni, idegenbeli UEFA-kupa visszavágóján visszakerülhet a csapatba, mert Vieri sérülése nem jön rendbe. Az olasz csatár jobb lába rendetlenkedik, várhatóan a Roma elleni hétvégi rangadón már játszhat, de csütörtökön Ronaldo játéka valószínű.

Héctor Cúper mindenesetre bizakodó: "Nem szabad siettetni Ronaldo visszatérését, de jó formában van, és keményen edz." Ha a tréner mégsem jelöli a csapatba Ronaldót, Kallont vagy Ventolát küldi a pályára.

"Nehéz helyzetben vagyok, mert nemcsak a Valencia elleni visszavágóra kell gondolnom, hanem már a Roma elleni meccsre is. Spanyolországban győznünk kell a továbbjutáshoz, de nem tagadom, már minden futballistám fejében ott a vasárnapi mérkozés is. Az Internek minden fronton helyt kell állnia, ezért mondom, hogy a Leccével szembeni bajnoki győzelem is fontos volt. Idegesek voltunk, mert győzelmi kényszerben játszottunk. A Roma elleni rangadó meghatározó lesz a bajnokság végkimenetele szempontjából" - nyilatkozta Cúper.

Korábban Massimo Moratti, az Inter elnöke azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, játékosai elsősorban a bajnokság megnyerését tartják fontosnak, s a futballistákat nem lehet arra kényszeríteni, amire nem igazán koncentrálnak, jelen esetben az UEFA-kupára.

Thury Gábor

Ajánlat: