Vágólapra másolva!
Pécsett még sohasem volt A válogatott labdarúgó-mérkőzés, ám május 14-én, kedden este fél 6-kor debütálhat a baranyai megyeszékhely, ekkor ugyanis a világbajnokságra készülő horvátok lesznek a mieink ellenfelei. Erre a találkozóra a PMFC újmecsekaljai stadionjában kerül sor, ahol 14 ezren foglalhatnak helyet.

Utóbbira nem mostanában volt példa. A meccsről tartott szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy sok vendégszurkolót várnak, főleg a határ menti horvát településekről. A meccsről a tervek szerint élő közvetítést ad az m1.

Ez lesz a magyar A válogatott 763. hivatalos mérkőzése, amelyen a jegyek harmincöt százalékkal kerülnek többe, mint amennyiért a PMFC szurkolói a klub bajnoki mérkőzéseit megtekinthetik. Jegyeket elővételben Pécsett lehet kapni, ahol Gellei Imre legénysége egyszer nyilvános edzést is tart. Válogatottunk a magyar-horvát találkozó után az októberi, svédek elleni idegenbeli Eb-selejtező előtt augusztusban a spanyolokkal, szeptemberben pedig az izlandiakkal játszik még edzőmeccset.