Vágólapra másolva!
Az éllovas Bayer Leverkusen magabiztos, négygólos győzelmet aratott az 1860 München ellen a német labdarúgó Bundesliga 28. fordulójában, előnye jelenleg négy pont a vasárnap pályára lépő Borussia Dortmund előtt.

A játéknap rangadóját a gelsenkircheni Aufschalke-stadionban játszották, ahol a Schalke 3-0-ra legyőzte a Kaiserslautern együttesét, s ezzel a vendégcsapat végleg lemondhat bajnoki álmairól. A hazaiak a negyvenötödik percben szerezték meg a vezetést: Wilmots fejelt hat méterről a 'Lautern kapujába. A vendégek a második játékrészben sem tudták átvenni a kezdeményezést, tulajdonképpen Möller remek gólja megpecsételte a sorsukat. Az egykori válogatott középpályás az ötvenkilencedik percben tizenöt méterről, jobbal remekül csavart a bal felső sarokba. Agali nyolcvanegyedik percben esett találata fölényes Schalke győzelmet hozott. Huub Stevens, a Schalke idény végén a Herthához szerződő edzője a következőket mondta a meccs után: "Az első félidőben sokat támadtunk, de nem jól. A szünetben mindent megbeszéltünk, s ez meglátszott a pályán is. Andreas Brehme, a 'Lautern mestere így véleményezte a derbit: "A Schalke agresszívebb volt csapatomnál, amely az első játékrészben állta a rohamokat, a másodikban már nem. Sajnos, egy kissé védekező felfogásban kellett a pályára küldenem a csapatot, mert Klose hiányzott."

A Hertha Alves két góljával magabiztosan verte a Nürnberget. A találkozót 37 000 néző tekintette meg, Király és Dárdai játszott, a középpályás helyett a nyolcvannegyedik percben Schmidt lépett a játéktérre. Falko Götz, a hazaiak trénere így értékelt: "Nehéz mérkőzés volt, boldog vagyok, hogy nyertünk. Sokat kellett dolgoznunk a győzelemért." Klaus Augenthaler, a Bayern volt játékosa, a Nürnberg edzője így kesergett: "Ha egy csapat nem tud gólt lőni, akkor nem tud pontot szerezni vagy győzni. A Hertha az első félidőben négy lehetőségéből két gólt szerzett. Ez volt a különbség."

A címvédő Bayern München otthonában csak a hatvannegyedik percben szerzett vezetést a Köln ellen, de Elber gólja történelmi jelentőségű volt: a brazil megdöntötte a svájci Chapuisat rekordját, már ami a külföldi góllövőket illeti. A svájci százhat gólig jutott a Bundesligában, Elber a Köln ellen százhetedik és száznyolcadik gólját is megszerezte. Ottmar Hitzfeld edző nyilatkozata a találkozó után: "Kahnnak köszönhetjük, hogy nem kellett hátrányt ledolgoznunk, a kiesés ellen küzdő Köln nehéz ellenfél volt." Friedhelm Funkel, a kölniek edzője kesergett, mert együttese nem használta ki az adódó lehetőségeket.

A listavezető Leverkusen gyakorlatilag a második félidőben intézte el az 1860 München csapatát. Még Klaus Toppmöller edzőnek is tetszett a játék: "A második félidőben nyújtott teljesítmény előtt le a kalappal. Ami a bajnoki cím megszerzését illeti, a sorsunk a saját kezünkben van." Peter Pacult, a kisebbik müncheni klub szakvezetője így vélekedett: "Az első félidőben jól kezdtünk, de a végén, s a második játékrész elején bekapott gólt követően nem tudtunk talpra állni."

Bundesliga, 28. forduló:
Bayern München - 1. FC Köln 3-0 (0-0)
gól:
Elber (64., 88.), Salihamidzic (83., 11-esből)

Hertha BSC - 1. FC Nürnberg 2-0 (2-0)
gól:
Alves (3., 32.)

SC Freiburg - Borussia Mönchengladbach 0-1 (0-0)
gól:
Van Lent (79.)

FC Schalke 04 - 1. FC Kaiserslautern 3-0 (1-0)
gól:
Wilmots (45.), Möller (59.), Agali (81.)

Bayer Leverkusen - 1860 München 4-0 (1-0)
gól:
Sebescen (45.), Kirsten (49., 81.), Bastürk (61.)

FC St. Pauli - VfB Stuttgart 1-2 (0-0)
gól:
Cenci (83.), illetve Balakov (75.), Dundee (81.)

Hansa Rostock - Hamburger SV 1-1 (0-0)
gól:
Jakobsson (52.), illetve Barbarez (66.)

A Borussia Dortmund-Energie Cottbus és a VfL Wolfsburg-Werder Bremen mérkőzéseket vasárnap játsszák.

Thury Gábor

Ajánlat:

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Korábban: