Vágólapra másolva!
Dárdai Pál vasárnap este megérkezett a tatai edzőtáborba. Kicsit még beteg, influenzás, de a Hertha Nürnberg elleni 2-0-s győzelmét követően ott szeretne lenni a magyar válogatott Moldova elleni összecsapásán.

- Borzasztó hetem volt, influenza miatt kidőltem a sorból, a múlt héten két edzést is kihagytam. Palkó fiam a ludas, mert az oviból hazahozott valamilyen vírust, amit elkaptam. Kétszer infúziót is kaptam a csapat orvosától.

- Hogyan ment a játék?
- Nem úgy, ahogyan akartam. Az én játékom az erőre épül, mivel az elszállt, csak lézengtem. Le is cserélt Götz a vége előtt, de ez amolyan taktikai csere volt.

- Götz mit hangsúlyozott a meccs előtt?
- Amikor a héten edzésen voltam, arról beszélt, ne legyünk nagyképűek, viszont a magabiztosságunkat ne adjuk fel, elvégre remek sorozat van mögöttünk. Mondanom sem kell, egy kiesés ellen harcoló együttes ellen nehéz játszani, még az volt a szerencsénk, hogy Alves korán megszerezte a vezetést.

- Vélhetően a közönség nagy gólkülönbségű győzelemre számított...
- De még mennyire! A héten a berlini rádiókból, újságokból csak az folyt, hogy ennyivel, meg annyival nyer a csapat. Volt olyan szurkoló, aki 7-0-s vagy 6-1-es győzelmet tippelt. Berlinben ilyenek az elvárások.

- Elmúlt már a betegséged?
- Nem. Bár a mellkasom már nem szaggat, de gyenge vagyok. Nehezen megy le a lázam, ez nem szerencsés, ráadásul félek egy esetleges szövődménytől. Illetve attól nem hogy a fülemre húzódik, de egy szívizomgyulladástól azért tartok. De a moldávok ellen azért ott leszek.

- Hogyan dőlt el, hogy vállalod a játékot a Nürnberg ellen?
- Pénteken edzettem, s mondtam, hogy játszom. Megmondom őszintén, nem akartam kikerülni az együttesből. Jó szériánk van, még valaki beáll a helyemre, s ott ragad a csapatban. Hetente csak egy meccsünk van, bő a keret, ugrásra kész mindenki.

- Megmaradtak a dobogós esélyek?
- Ezt nehéz megmondani, az biztos, hogy a Kaiserslautern és a Werder Bremen leszakadt tőlünk. Az a baj, hogy az éllovasok mind nyertek.

Thury Gábor