Vágólapra másolva!
Megeshet, hogy hosszú idő után nemcsak beszélnek a Fradinál az utánpótlásról, hanem tesznek is érte. Persze mindehhez tőkeerős partner is szükségeltetik, ami eddig is köztudott volt, hétfőn viszont kiderült, a Magyar Külkereskedelmi Bank szívesen támogatná a ferencvárosi futballutánpótlást.
Magyar Külkereskedelmi Bank

"Külföldön már bevett gyakorlat, hogy a bankok szurkolói kártyák kibocsátásával támogatják a legnépszerűbb klubokat. A Manchester Unitednél, a Chelsea-nél, a Milannál és a Románál már működik ez a rendszer. Évente tízezer ügyfélre számítunk, ezzel a ferencvárosi utánpótláscsapatok működtetési költségének hét-tíz százalékát tudjuk fedezni" - így Patyi úr a bank részéről.

"Az utánpótlás-nevelés a klubnak évente 55 millió forintba kerül, a bankkal történt együttműködéssel a későbbiekben az ifi- és serdülőcsapataink edzőinek fizetését is emelhetjük. Sőt, hosszabb távon fel is frissíthetjük a szakembergárdát" - nyilatkozta Furulyás elnök.

"Ez egy olyan konstrukció, amivel a Fradi-szurkolók - a VISA kártyán keresztül - tevékenyen segíthetik az utánpótlás-nevelést. Csak egy példát említenék: olyan ez, mintha valaki az út két oldalán álló, azonos benzinárral dolgozó kútnál tankolhatja fel a kocsiját, ám csak az egyikkel van olyan megállapodás, amely a klubunkat is segíti. Nyilván, ha tudnak erről a fradisták, akkor az utánpótlásunkat támogató benzinkutat választják. Vagy most a VISA kártyát" - érvelt Szeiler ügyvezető.