Vágólapra másolva!
Két hónappal a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökválasztó kongresszusa előtt újabb vita van kialakulóban az elnök Joseph Blatter, illetve az európai szövetség elsőszámú vezetője, Lennart Johansson között. A svéd sportdiplomata legutóbb azt rótta fel svájci kollégájának, hogy Európa súlyát igyekszik csökkenteni.

Blatter a közelmúltban azt mondta, hogy nehéz olyan végrehajtó bizottsággal együtt dolgozni, amelyben az egyik földrésznek nyolc képviselője van. A jelenleg érvényben lévő szabályzat szerint a FIFA elnökét közvetlenül a kongresszus választja meg, a vb-tagokat viszont a kontinentális szövetségek delegálják. A huszonnégy fős testületben Európának kétszer annyi - nyolc - küldötte van, mint a mögötte legerősebb afrikai, illetve ázsiai szövetségnek.

Johansson éppen ezt használta ki, amikor nemrégiben tizenhárom támogatót szerzett a FIFA pénzügyi átvilágításának elrendeléséhez. Blatter azt szeretné, ha a 2004-ben esedékes centenárium kapcsán modernizálásra kerülne sor a legnépszerűbb sportág nemzetközi szervezetének működésében. "Nem jó, hogy egy elnök csak azért, mert támadások érték, meg akarja változtatni az alkotmányt" - reagált Johannson. "Semmi értelme sincs az UEFA-t, vagy a többi kontinentális szövetséget támadni. Már csak azért sem, mert ezek valamennyien sokat tesznek a sportág fejlesztéséért."

"Szó sincs Európa befolyásának csökkentéséről. Egyetlen elnök sem tud tevékenykedni az európaiak támogatása nélkül. Joseph Blatter csupán modernizálni akarja a jelenlegi rendszert" - érkezett az azonnali válasz a FIFA központjából.

Korábban: