Társoldalunk:

A nap játékosa: Nakata Hidetosi (Japán)

A világbajnokság egyik házigazdája a szintén vébérésztvevő Lengyelország ellen lépett pályára, és némi meglepetésre idegenben is magabiztos győzelmet aratott. Az ázsiai együttes egyik legjobbja az a Nakata volt, aki az utóbbi időben csak kevés játéklehetőséget kap klubjában, az AC Parmában, és ezért veszélybe került a válogatottsága is, de most bebizonyította, hogy helye van a nemzeti csapatban.

A japán labdarúgás első, és ez idáig egyetlen nemzetközi szupersztárja csodagyerekként indult, szerepelt az 1993-as U17-es világbajnokságon, majd két évvel később az ifivébén is a japán válogatottal.

Tizennyolc esztendősen már meghatározó játékosa volt klubcsapatának, a Bellmare Hiracukának, és győztes gólt szerzett az Ázsiai Kupagyőztesek-kupája döntőjében. Ott volt az 1996-os olimpián, de a magyarok elleni meccsen nem lépett pályára.

A nagyválogatottban 1997 májusában mutatkozott be, és természetesen szerepelt a legutóbbi világbajnokságon is, amelyet követően az olasz Perugia vette meg. Meglepően jól sikerült beilleszkednie a Serie A-ba, első idényében tíz alkalommal volt eredményes, arról nem is beszélve, hogy leigazolása üzleti húzásnak sem volt utolsó, hiszen Japánban elképesztő népszerűségnek örvend.

1999 decemberében az AS Roma szerződtette, de mivel ugyanazon a poszton szerepel, mint a Farkasok csapatkapitánya, Francesco Totti, így csak elvétve került be a kezdő tizenegybe, de csereként beállva is fontos gólokat szerzett. Angol klubok is érdeklődtek iránta, de tavaly nyáron húszmillió fontért az AC Parmához igazolt.

Ezt azóta minden bizonnyal alaposan megbánta, hiszen itt nem megy neki a játék, és ennek köszönhetően az utóbbi időben alig kap játéklehetőséget. Noha Troussier kijelentette, hogy amennyiben nem játszik, akkor a vébékeretből is kimaradhat, de ennek kicsi az esélye, hiszen ez Japánban óriási felháborodást váltana ki. Hazájában legalább akkora sztár, mint Európában David Beckham, több reklámfilm főszereplője.

Ajánlat:

Nakata győzelemre vezette a japánokat a lengyelek ellen

Korábban:

A nap játékosa: Augustin "Jay-Jay" Okocha (Nigéria)