Vágólapra másolva!
A spanyol bajnoki cím három fő esélyese egyaránt szombaton lép pályára a 32. fordulóban, ráadásul mind a három gárda idegenben, így könnyen lehet, hogy ez a játéknap sorsdöntő lesz a végkimenetel szempontjából. A Real Madridnak és a Deportivónak ráadásul arra is figyelnie kell, hogy a jövő hét közepén már a Bajnokok Ligájában is pályára kell lépne, így a Valencia akár lélektani előnyben is lehetne, ám a klubnak éppen a legerősebb csapatrésze, a védelme gyengült meg.

A Valencia idei remek szereplését elsősorban a kiváló hátsó alakzatának köszönheti, hiszen Rafa Benítez együttese kapta a legkevesebb gólt a Primera Divisiónban, és az argentin Roberto Ayala, illetve az olasz Amadeo Carboni által alkotott középső védelem valósággal áttörhetetlennek tűnt.

Ez a két futballista azonban a múlt héten megsérült, és könnyen lehet, hogy az elkövetkező hónapban egyikük sem léphet pályára. A védelem tengelyében a Tenerife ellen így a veterán Miroszlav Djukic, illetve a nála 14 esztendősen fiatalabb Carlos Marchena lép majd pályára, akik ebben a szezonban eddig jobbára csak csereként szerepeltek a csapatban.

A Tenerife elleni mérkőzés tehát semmiképpen sem lesz könnyű a Valencia számára, annál is inkább, mert a Kanári-szigeteki együttesnek minden pontra égetően szüksége van a kiesés elkerülése végett, ráadásul új edzőjével, a négy hete kinevezett Javier Clementével a gárda teljesítménye sokat javult. A meccsnek külön pikantériát ad, hogy a Valencia mestere, Rafa Benítez, valamint két játékosa, Curro Torres és Mista egy évvel korábban még a Tenerifében futballozott, és ők vezették fel a klubot a Primera Divisiónba.

A Real Madrid egy másik újonc, az FC Sevilla otthonába látogat, és az amúgy is paprikásnak ígérkező hangulatot a hazaiak védője, José Miguel Prieto még jobban felszította nyilatkozatával. A hátvéd ugyanis kijelentette: "Elegen van abból, hogy mindenki csak dicséri a Realt, hogy a legszebb és leglátványosabb focit játssza. Mit fognak ezek az emberek mondani akkor, ha megverjük őket szombaton? Mert ez fog történni, már ha a bírók nem segítik a madridiakat, ahogy szokták".

A királyi gárdánál mindenesetre nem nagyon törődnek ezzel a kijelentéssel, Vicente del Bosque mestert elsősorban az foglalkoztatja, hogy Luis Figo még mindig nem épült fel teljesen, és éppen ezért nem is kockáztatja a pályára állítását: a portugálra még nagy szükség lehet a Bayern München elleni Bl-meccseken.

A Deportivo szintén érdekelt a Bajnokok Ligájában, és a galíciaiak ellenfele a Manchester United lesz, Javier Irureta mester azonban nem győzte sulykolni a játékosainak: egyelőre csak a Real Sociedad elleni bajnokira koncentráljanak. A baszk együttes nagyon veszélyes ellenfélnek ígérkezik, hiszen a legutóbbi két meccsét az új tréner, Roberto Olabe vezetésével, ráadásul a Deporból két kulcsember is hiányozni fog eltiltás miatt: a csatárt Diego Tristánt a holland Roy Makaay helyettesíti majd, míg a jobbhátvéd Lionel Scaloni (aki a legutóbbi bajnokin két találatot szerezve megmentette a csapatot) helyén Héctor szerepelhet majd. Visszatér viszont a kezdő tizenegybe Mauro Silva, akinek eltiltás miatt kellett kihagynia a legutóbbi fordulót.

Ajánlat:

A Primera División állása és mesterlövészei