Vágólapra másolva!

Bajnokok Ligája, negyeddöntő:
Liverpool - Bayer Leverkusen 1-0 (1-0)
Anfield Road, 50 000 néző
vezette: Frisk (svéd)
Liverpool: Dudek - Carragher, Henchoz, Hyypia, Riise - Smicer (Berger, 76.), Gerrard, Hamann, Murphy - Heskey, Owen (Litmanen, 71.)
Leverkusen: Butt - Sebescen, Lucio, Ramelow, Placente - Schneider, Ballack, Bastürk - Neuville (Kirsten, 74.), Zé Roberto - Berbatov (Zvitkovic, 66.)
gól: Hyypia (44.)
sárga lap: Carragher (55.), Hyppia (73.), illetve Lucio (25.), Ramelow (45.)

Az első helyzet a hazaiak előtt adódott: a 10. percben Heskey lépett ki három német védő között, és 17 méterről a bal kapufa mellé lőtt. Az angolok ekkor talán nem is sejtették, hogy ezzel egy jó fél órára el is lőtték a puskaport. A Leverkusen ugyanis alaposan megszervezte a védekezését, a liverpooli kulcsembereket kikapcsolta a játékból, így helyzetek helyett hatalmas küzdelmet és taktikai csatát láthatott a közönség.

Jól beváltak tehát a Bayer elképzelései, ami talán túlságosan meg is nyugtatta a gyógyszergyáriakat. A 42. percben ugyanis csak a szerencse mentette meg őket a góltól: Gerrard ívelése után Smicer előre vetődve fejelt az öt és feles jobb sarkáról, de a labda a keresztléc fölé szállt. Két perccel később azonban már nem volt kegyelem. Egy jobb oldali szöglet után Owen üresen maradt az alapvonalnál a hosszú oldalon, középre gurított, és Hyypia két méterről megszerezte a vezetést a Liverpoolnak. A védőnek ez volt az első találata a Bajnokok Ligájában.

A gólnak köszönhetően a második félidő jóval változatosabb játékot hozott. A Leverkusen nyíltabban futballozott, ezáltal a Liverpool előtt is több lehetőség adódott. A 56. percben Riise válhatott volna a mérkőzés hősévé, amikor egy bal oldali szögletet követően 14 méterről ollózva küldte a bal alsó sarokra a labdát, Butt azonban védett. Két perc múlva ismét próbálkozott a norvég, de szemből sem tudott túljárni a kapus eszén. A 67. percben egyenlítési esélyt szalasztott el a Leverkusen, Zé Roberto beadása után Ballack 11 méterről a jobb kapufa mellé belsőzte a labdát. Kisebb lehetőségek még mindkét oldalon adódtak, de újabb gól nem született.

Panathinaikosz - FC Barcelona 1-0 (0-0)
Athén, 40.000 néző
vezette: Hauge (norvég)
Panathinaikosz: Nikopolidisz - Henriksen, Fisszasz, Kyrgiakosz, Saric - Basszinasz, Gumasz, Kolkka - Liberopulosz (Boateng, 60.) - Vlaovic (Olisadebe, 75.), Konsztantinu (Vokolos, 90.)
Barcelona: Bonano - Puyol, Abelardo, de Boer, Coco (Reiziger, 68.) - Gabri, Cocu (Xavi, 54.), Motta - Rochemback (Rivaldo, 72.) - Kluivert, Overmars
gól: Basszinasz (79. - tizenegyesből)
sárga lap: Kyrgiakosz (66.), Saric (68.), illetve Coco (44.), Bonano (79.), de Boer (85.)

A 14. percben Kluivert megszerezhette volna a vezetést a Barcelonának: Overmars beadása után a tizenhatoson belül tisztára játszotta magát, de néhány centivel a kapu mellé lőtt. A hazaiaknál Konsztantinu volt a legveszélyesebb, a 27. percben például a felezővonaltól emelte kapura a labdát, de az elkalandozó Bonano még időben visszaért, és a léc fölé ütötte a labdát.

Mozgékonysága ellenére nem mindig foglalták Konsztantinu nevét imába a hazai drukkerek és játékosok, ugyanis sokkal nagyobb lehetőségek is adódhattak volna a görögök előtt, ha a csatár egy-egy esetben nem "önzőzi" el a helyzetet.

A 72. percben beállt Rivaldo, öt perccel később mégis a Pana szerzett vezetést. Abelardo a tizenhatoson belül fellökte Kolkkát, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőből Basszinasz a jobbra vetődő Bonano mellett a kapu bal oldalába lőtt, s ezzel a Panathinaikosz - némi meglepetésre - minimális előnnyel várhatja barcelonai visszavágót.