Vágólapra másolva!
A spanyol FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetése hivatalosan is megerősítette, a klub nyáron megválik a jelenlegi edzőtől. Carles Rexach utóda a Claudio Ranieri, Javier Irureta, Carlos Bianchi hármasból kerül majd ki. A hírek szerint a legnagyobb esélyes Ranieri, aki pár hete hosszabbította meg szerződését a Chelsea-nél.

Ami korábban csak pletykákból volt ismert, az szombatra valósággá vált. Az FC Barcelona hivatalosan is bejelentette, Carles Rexach idény végén lejáró szerződését nem újítja meg. Az utódok között korábban Fabio Capello, Javier Irureta, Carlos Bianchi és Claudio Rainieri neve merült fel, brit és spanyol források szerint utóbbinak van a legnagyobb esélye. A Chelsea jelenlegi mestere furcsa helyzetbe kerülhet, miután a londoni klubnál hetekkel ezelőtt hosszabbította meg szerződését.

"Már beszéltünk Claudio Ranierivel, Javier Iruretával és Carlos Bianchival is. Korábban hosszasan tárgyaltunk a Roma edzőjével, Fabio Capellóval is, de nem teljesíthettük az igényeit. A szezont még Carles Rexach fejezi be" - nyilatkozta Angel Fernandez, a katalán klub alelnöke a Sunday Timesban.

A jelöltek közül Javier Irureta a Deportivo La Coruna csapatánál dolgozik, Carlos Bianchi jelenleg munkanélküli (korábban a Boca Juniors főnöke volt). A legérdekesebb helyzetben Claudio Ranieri van, aki néhány hete meghosszabbította Stamford Bridge-i szerződését, s potom hatmillió fontért (2,4 milliárd forintért) kanyarította nevét a szerződésre. "Egyelőre csak azt mondhatom, megtiszteltetés és dicsőség, hogy a világ egyik klubjának vezetése gondolt rám. Többet nem mondhatok, jelenleg szerződés köt a Chelsea-hez" - erősítette meg a hírt Ranieri a barcelonai Sport című napilapnak.

Pincési László

Ajánlat: