Vágólapra másolva!
A hónapokkal ezelőtt még távozási szándékát hangoztató Patrick Vieira annyira lehiggadt, hogy már a Manchester United hívására sem távozna az Arsenaltól. Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere talán már bánja is, hogy az argentin Juan Sebastian Verónt igazolta le tavaly az egyesület 28 millió fontért (11 milliárd forint), s nem pedig a francia válogatott középpályást.

A Daily Soccer szerint Verón továbbra sem tett le arról, hogy visszatérjen korábbi klubjához, a Lazióhoz, s ebben az esetben Ferguson újra megkörnyékezné Vieirát, aki pedig egyértelműen cáfolja, hogy egyáltalán távozna a Highburyről: "Az a válaszom, hogy nem. Angliában nem akarok más együttes mezében futballozni, mint az Arsenaléban. Persze, ha el kell hagynom az egyesületet, az más. Mindenesetre a vb előtt tudni szeretném, hogy hol folytatom. A tény, hogy maradni szeretnék, s erre ösztönöz, hogy edzőm és honfitársam, Arséne Wenger is marad. Ő mindig mögöttem állt, különösen jó a kapcsolatunk, ezért hallgatok rá."

A 25 éves középpályás azt sem tartotta mellékesnek, hogy Londonban nemsokára elkészül az Arsenal új stadionja, amelyben még sok siker vár rá: "Nem hiszem, hogy sikereim végére értem volna az Arsenallal. Európai trófeát szeretnék a klubbal nyerni. Szeretném aranybetűkkel beírni a nevem a klub történetébe."

A Newcastle ikszelt a Fulhammel

A Newcastle hazai pályán csak döntetlent ért el a bennmaradásért küzdő Fulham ellen a Premier League 34. fordulójában.

Premier League, 34. forduló:
Newcastle - Fulham 1-1 (1-0)
gól:
Dyer (21.), illetve Saha (76.)