Vágólapra másolva!
A Serie A legutóbbi fordulójában végérvényesen bebizonyosodott, amire már a szezon közepe óta számítani lehetett: a Fiorentina kiesik az élvonalból. Az amúgy is anyagi gondokkal küszködő együttesnek a másodosztályban jelentősen le kell csökkentenie költségvetését, ami azt jelenti, hogy jó néhány sztárjátékosától meg kell válnia.

Ez persze nem lesz nehéz, mert a gyenge szereplés ellenére a csapatban több olyan futballista is szerepel, aki keresettnek számít a játékospiacon. Daniele Adani például még a biztosan kieső violáktól is stabil tagja a válogatott keretnek, nem csoda tehát, hogy a hátvéd iránt több egyesület is érdeklődik.

A legkomolyabb a Parma ajánlata, a játékos már meg is kezdte a tárgyalásokat a klubbal, amely jelenleg szintén nem a legjobban szerepel, és még mindig fenyegeti a kiesés veszélye, ám Adani nem csak ezt veszi figyelembe. "A csapaton kívül a körülményekre is gondolnom kell. Magam is a környékről származom, és a családom is jól érezné magát Pármában" - mondta a hátvéd, aki jelenleg éppen a válogatott kerettel készül az Uruguay elleni találkozóra.

A többi futballista sem szűkölködik kérőkben. A középpályás Sandroi Coist például - aki 1994 óta a Fiorentina játékosa, amivel ő a legrégebb óta tagja a violáknak - a hírek szerint a Borussia Dortmund és az Atlético Madrid hívja, Predrag Mijatovic visszatérhet Spanyolországba a Real Betishez, vagy éppen hazájába a Crvena Zvezdához, a portugál Nuno Gomes (aki ebben a szezonban térdsérülése miatt már nem játszhat) a Valenciában vagy a Benficában köthet ki, míg a Laziótól kölcsönben szereplő Roberto Baronio visszatérhet Rómába, de az is lehet, hogy a Chelsea veszi meg. A szintén kölcsönben lévő Alex Manninger minden bizonnyal nem kerül vissza az Arsenalhoz, de ő olyan jól védett, hogy nem lesz nehéz csapatot találnia. Ezek után már csak az a kérdés: ilyen kiváló futballistákkal hogyan tud kiesni a firenzei együttes?

Ajánlat: