Társoldalunk:

Gellei még mindig Halmai helyettesét keresi

Gellei Imre, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya nagyon maga alatt van a szerdai, Fehéroroszország ellen mutatott produkció és az 5-2-es vereség miatt. Érthető a szakember elkeseredettsége, hiszen a magyar együttes széteső, olykor kritikán aluli teljesítményt nyújtott. A nemzeti együttes szakvezetője szerint azért kaptunk ki, mert a középpályán sok labdát adtunk el.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
"A következő kerethirdetésnél kiderül, hogy kikben csalódtam"
"Az első tizenöt percet leszámítva a fehérorosz válogatott minden tekintetben felülmúlt bennünket. A súlyos vereség okait mindenekelőtt abban látom, hogy a középpályán kevés labdát szereztünk, ám ha az mégis sikerült, gyorsan eladtuk azokat. Ha röviden kellene felvázolnom a tanulságot, akkor egyértelműen azt mondhatom, hogy az őszi Eb-selejtezőkön lényegesen gyorsabb és pontosabb játékra lesz szükségünk. Nem kétséges, a középpályán - az úgynevezett labdaszerző pozícióban - még nem sikerült megtalálnunk a válogatottságról lemondott Halmai Gábor helyettesét. Ugyanakkor most nem szeretnék kritizálni egyetlen játékost sem, a következő kerethirdetésnél úgyis kiderül, hogy kikben csalódtam némileg. Azt viszont hangsúlyoznám, hogy ezt a meccset nem egy-egy labdarúgó, hanem a csapat veszítette el, méghozzá nagyon csúnyán."

A két válogatott története során szerdán találkozott először, s a fehéroroszok igazolták, hogy nem véletlenül volt az utolsó pillanatig továbbjutási esélyük világbajnoki selejtezőcsoportjukból, amelyben végül Lengyelország és Ukrajna mögött a harmadik helyen végeztek, megelőzve Norvégia, Wales és Örményország együttesét.

Bánki József

Ajánlat:

Korábban:

Fórum: