Vágólapra másolva!
Beismerő vallomást tettek Simon Tibor támadói (két rendőr és négy biztonsági őr), akik vasárnap egy budai üzletközpontnál található szórakozóhelyen brutálisan megverték a Sopron futballcsapatának 37 éves edzőjét. A Mammut Üzletház Rt. cégvezetősége közleményt adott ki, melyben cáfolja, hogy az üzletház biztonsági őreinek közük lenne a II. kerületi Lövőház utcában történt súlyos bántalmazáshoz.

Őrizetben egy rendőr, békés tüntetés

Mivel rendőr is van a feltételezhető elkövetők között, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság átadta Simon Tibor ügyét a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatalnak - értesült a HavariaPress. A volt ferencvárosi játékos több támadója közül ketten már előzetes letartóztatásban vannak, ellenük életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás. Amennyiben a gyanúsítottakat bűnösnek találják, akkor akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

A Mammut Üzletház Rt. biztonsági őreinek nincs közük a II. kerületi Lövőház utcában vasárnap hajnalban történt súlyos bántalmazáshoz - tudatta a cég vezetősége hétfőn az MTI-vel. A Mammut közleménye útján cáfolja azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint az üzletközpont biztonsági őrei verték meg Simon Tibort.

A közlés szerint a cég vezetősége által indított vizsgálat megállapította, hogy a bűncselekmény az üzletház közelében, közterületen történt. "A Mammut vezetősége mély sajnálatát fejezi ki, elítéli a történteket, és a rendőrség nyomozati munkájának segítése érdekében minden lehetséges eszközt rendelkezésre bocsátott a tettesek azonosítására, megtalálására" - tartalmazza a közlemény.

A kora esti vizsgálatok sem mutattak ki javulást Simon Tibor állapotában, a vezetőedzője még mindig kómában van. Az orvosok továbbra is várnak, a szakvezető gyógyszeres kezelést kap. A következő egy-két napban dől el, hogy szervezete mennyire erős, és túléli-e a súlyos koponyasérülést.

Este hét órakor helyszíni tudósítónk egy jó hírrel szolgált: Simon Tibor - barátnője elmondása szerint -megmozdította a kezét.

Ajánlat:

Két bajnokin Farkas helyettesíti Simont