Vágólapra másolva!
A Real Madrid a hét közben nagy győzelmet aratott a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában idegenben, de a fővárosiak nem örülhetnek túlságosan sokáig, hiszen máris itt a következő feladat a számukra: a bajnokságban a Real Sociedad otthonába kell látogatniuk. A királyi gárda számára a három pont megszerzése létfontosságú, hiszen a Primera Divisiónból már csak három forduló van hátra, és a nagy rivális Valencia (amely a hét végén az Espanyolt fogadja) egypontos előnnyel rendelkezik.

A kiesés ellen küzdő baszk együttes veszélyes ellenfélnek ígérkezik a madridiak számára, hiszen a Sociedad az életéért küzd, és az utóbbi hetekben formája javuló tendenciát mutat: amióta Jesús Olabét nevezték ki a kispadra, a san sebastiani gárda elmenekült a kieső helyekről.

Ha a baszkok most be tudnák gyűjteni a három pontot, akkor egy újabb, meglehetősen nagy lépést tennének a bennmaradás felé, és két héttel ezelőtt az Osasuna már megmutatta, hogy a Real Madrid sem legyőzhetetlen. A fővárosiak egyébként is hajlamosak kiengedni a nagy győzelmek után: a pamplonaiaktól azután kaptak ki, hogy három nappal korábban kiverték a Bayern Münchent, ősszel pedig az AS Roma elleni idegenbeli győzelem után nem sokkal szenvedtek vereséget a Real Betistől.

A legnagyobb problémát az jelenti a Real számára, hogy a Sociedad ellen meglehetősen tartalékos védelemmel kell felállniuk, hiszen Francisco Pavón és Fernando Hierro is hiányozni fog eltiltás miatt - utóbbi már 15 sárga lapot kapott ebben a szezonban. Vicente del Bosque így várhatóan ismét Iván Helguerát tolja vissza a hátvédsorba, akinek partnere minden bizonnyal Aitor Karanka lesz, míg Helguera helyét a középpályán Flávio Conceicao veheti át.

A csatársorban sincsen minden rendben a madridiaknál, hiszen Fernando Morientes sérülés miatt nem játszhat, míg az őt jól pótló Gutinak eltiltás miatt kell kihagyni a találkozót. Mindez újból lehetőséget adhat Pedro Munitisnek a bizonyításra, ugyanakkor a spanyol újságírók annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy Del Bosque mester felhívja az ifik közül a fiatal Portillót, aki a Panathinaikosz ellen idegenbeli BL-meccsen parádés góllal mutatkozott be a felnőttek között.

A Valencia mindenesetre már a Real eredményének tudatában léphet pályára vasárnap az Espanyol ellen, tehát tudni fogja, hogy egy esetleges győzelemmel megléphet-e az üldözője elül, vagy azért kell megszereznie a három pontot, hogy megőrizhesse az elsőségét. Bármelyik változat is lép életbe, a három pont megszerzése mindenképpen kötelező feladat lesz, és a Valencia helyzetét segítheti, hogy ellenfelének, az Espanyolnak tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen eredmény születik: a barcelonaiakat nem fenyegeti a kiesés veszélye, ugyanakkor arra sincsen esélyük, hogy kvalifikálják magukat az európai kupaporondra. A hazai együttesnek egyébként megint az a csapatrésze bomlik majd meg, amely ebben az idényben (is) is a legerősebbnek bizonyult: a védelme. Ezúttal a jobbhátvéd Curro Torres fog hiányozni eltiltás miatt, és a helyét némileg váratlanul Miguel Angel Angulo foglalhatja el, aki eredetileg középpályás, de az utóbbi időkben csatárt játszott. Ha valóban így lesz, akkor a támadók között ismét lehetőséget kaphat Salva vagy Juan Sánchez.