Vágólapra másolva!
A spanyol Deportivo brazil futballistája, Djalminha mindig is híres volt heves temperamentumáról, ami miatt meglehetősen sok bajba keveredett, ám klubcsapatában ezt sokszor elnézték neki, hiszen játéktudására nem lehetett panasz, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a galíciai gárda 2000-ben bajnok lett. A focista azonban túlment minden határon, hiszen az egyik edzésen lefejelte edzőjét, Javier Iruretát.

A valójában Dajma Feitosa Dias nevű, de Djalminha művésznéven ismert futballista viszonylag későn, 27 esztendősen került Európába, a Deportivo együtteséhez. Feladata nem volt túl egyszerű, hiszen a corunaiaknál Rivaldót kellett pótolnia. Ennek ellenére a brazil gyorsan közönségkedvenc lett rendkívül látványos játéka, parádés góljai és "becsületsértő" cselei miatt.

Eleinte nem is ment neki rosszul a játék, első két idényében egyaránt nyolcszor volt eredményes, majd az 1999-2000-es pontvadászatban tíz gólig jutott, és ezzel bajnoki aranyhoz segítette a klubot. Trénerének, Javier Iruretának azonban már ekkor is fejfájást okozott, hiszen pár fordulóval a bajnokság vége előtt egyik gólja után lekapta magáról a mezét, úgy örült, amiért sárga, majd piros lapot kapott, és az ellenfél ezt követően ki is egyenlített. Djalminha ekkor még megúszta, hiszen az aranyat így is sikerült megnyerni, ráadásul jó játéka feledtette a fegyelmezetlenséget.

Az előző idényben a Valencia elleni bajnokin ment fel benne a pumpa, mivel az ellenfél középpályása, David Albelda végig faragta őt, ezért a brazil a lefújást követően odament hozzá, hogy egy kicsit "megnevelje". Csapattársa, Víctor igyekezett elrángatni őt onnan, mire Djalminha vele is összekülönbözött. Az esetet a bíró a jegyzőkönyvbe is beírta, és Djalminha kétmeccses eltiltást kapott.

De még a legutóbbi bajnokságban is jó volt kilenc gólra, pedig csak 21 meccsen szerepelt. A mostani szezonban azonban már ennyi játéklehetőséget sem kapott, mivel a spanyol válogatott középpályás, Juan Carlos Valerón kiváló teljesítményt nyújtott a posztján, márpedig Djalminha úgy érezte, ennél többre hivatott. Ennek hangot is adott, és kijelentette: amennyiben nem kap helyet a kezdő tizenegyben, úgy elhagyja a klubot. Később kissé lejjebb vett a hangból, és beállt a sorba, aminek köszönhetően visszakerült a brazil válogatottba is, sőt, jobb erőnléte érdekében még külön edzéseket is végzett.

A minap aztán megint elborult az agya: amikor az edzésen az egymás közötti játékban csapata ellen tizenegyest ítéltek, őrjöngeni kezdett, majd miután a tréner leparancsolta a pályáról, odament a kispadhoz, és lefejelte Iruretát. A játékostársaknak végül sikerült bevonszolniuk az öltözőbe, miközben Djalminha a következőket kiabálta: "Elegem van az edzőből, nem bírom tovább." A játékos később igyekezett csökkenteni a dolog jelentőségét, mondván, nincs szükség felfújni az esetet, és a szakvezető is hasonló hangot ütött meg: "Djalminha kicsit ideges volt, de ilyen dolgok megtörténnek a szezon vége felé, amikor mindenki fáradtabb a szokásosnál."

A klub elnöke, Augusto Céser Lendoiro azonban szigorúbb volt, elmondta, hogy nem fogják tűrni az ilyen viselkedést az egyesületnél. Az elnök valószínűleg azért váltott keményebb hangnemre, mert az esetet több televíziós csatorna is felvette.

Ajánlat: