Társoldalunk:

Túlio a szezon végéig kell az Újpestnek

Az előzetes híresztelések ellenére az újpesti focicsapatnál marad a brazil Túlio, a 32 éves támadóra a szezon hátralévő öt meccsén számít Glázer Róbert. A vezetőedző a szerdai Magyar Kupa-győzelmet követően jövőjéről is szólt, Gyulay Zsolt ügyvezető a várható leépítésekről is nyilatkozott az [origo]-nak.

Szerdán, Győrben, a Magyar Kupa-döntőn - ahová le sem vitték - úgy tűnt, befejeződött Túlio újpesti vendégszereplése. A 32 éves brazil center, az 1995-ös Copa América gólkirálya porig volt sújtva, amikor kedden megtudta, hogy Glázer Róbert, a lilák vezetőedzője még csereként sem számít rá a Haladás elleni fináléban.

Az újpesti vezetők elejtett célzásaiból arra lehetett következtetni, hogy szakítanak Túlióval, s még a játékos menedzsere, Frank György is azt mondta, hogy védence valószínűleg még a héten hazautazik Brazíliába. Csütörtökre módosult a helyzet, Gyulay Zsolt, a futballcsapatot működtető kft. ügyvezetője azt mondta, a szezon hátralévő öt meccsén számítanak a brazilra, s valószínű, hogy szombaton, a ZTE elleni hazai meccsen a kezdő tizenegyben kap helyet Túlio.

- Egyértelmű, hogy többet vártunk tőle, ugyanakkor nekem az a privát véleményem - hangsúlyozom, hogy ez magánvélemény, hiszen nálunk a szakmai kérdések mindig is Glázer Róbert vezetőedző kompetenciájába tartoztak -, hogy ilyen jó labdarúgó, mint Túlio, az utóbbi években nem játszott hazánkban - mondta Gyulay.

- A jelenlegi vagy az öt évvel ezelőtti Túlióra gondol?
- Még a jelenlegire is. Más kérdés, hogy nem sikerült igazán megtalálni a helyét a jelenlegi csapatszerkezetben. Ettől függetlenül roppant népszerű a szurkolók körében, a publikum imádja őt.

- Azért az nyilvánvaló, hogy a brazil játékos nem képes felszántani a pályát, nem az a típus, mint például a másik csatár, a cseh Robert Vagner.
- Ez kétségtelen, de egy támadó jellegű formációban szerintem kiválóan használható. Úgy tudom, szombaton, a Zalaegerszeg elleni hazai meccsünkön számít rá Glázer mester. És különben is: ha már egyszer kifizettünk érte húszmillió forintot, akkor luxus lenne öt meccsel a szerződése lejárta előtt hazaküldeni.

- Úgy hírlik, két klikk van a csapatban, az úgynevezett "cseh légió" és a régi újpestiek Tamási vezérelte csoportja. Egyik sem fogadta be Túliót.
- Ez egy nehéz kérdés. Tény, hogy egyesek nehezményezték, hogy kvázi helyette kell gürizni, lótni-futni, Túlio ugyanis csak úgy hatékony, ha az ellenfél kapujának közelében helyezkedik, s nem jön hátra segíteni.

- Mennyibe kerül a klubnak a Magyar Kupa-győzelem?
- Sokba, mert jelentős prémiumot dobtunk fel, egyébként is olyan a bérezési rendszere a csapatnak, hogy az alapfizetés nem nagy, viszont bizonyos célok elérése esetén komoly pénz üti a játékosok markát. Ilyen cél volt az UEFA-kupa szereplés kiharcolása.

- Mára terveztek egy tisztázó beszélgetést további játékosok ügyében is.
- Igen, de az ünneplés egy kicsit elhúzódott, ezért hétfőn ülünk le Lukács Ferenc tulajdonossal és Glázer Róbert vezetőedzővel megvitatni néhány játékos sorsát. Annyit mondhatok, hogy az MTK-tól kölcsön kapott Erőssel és Pető Tamással, valamint a román Frunzával, aztán Herczeggel, Pest Krisztiánnal és még egy-két labdarúgóval - közöttük valószínűleg Túlióval - nem hosszabbítunk szerződést, ugyanakkor a juniorból felhozzuk a felnőtt keretbe Geri Tamást, Vanczák Vilmost, Németh Tamást és Bóhért.

Hatalmas ünneplésben részesítette a "viola" tábor az Újpest labdarúgóit, akik szerda este Győrben, a hosszabbításban, Vágner 120. percben lőtt góljával 2-1-re legyőzték a Haladást a Magyar Kupa fináléjában. Ritkaság, de a vesztes szombathelyi publikum is együtt dalolt a fővárosiakkal, igaz, a nótázásba az FTC és a ZTE szidalmazása is belevegyült. Glázer Róbert, az Újpest mestere egyet aludva az izgalmakra, a döntőről, terveiről és saját szerepéről is beszélt.

- A mostani kupasikert hova helyezi tréneri pályafutásában?
- Edzőként annak a régi iskolának vagyok a híve, amely az oktatást és a nevelést tekinti elsődlegesnek, ezért a legfontosabbnak mindig azt tartottam, hogy jó játékosok kerüljenek ki a kezem alól. Persze szakmailag magam is a szövetségi kapitányságot tekintem a csúcsnak, amiben szerencsére részem is lehetett. Játékosként a Győrrel bajnok és kupagyőztes csapat tagja lehettem, edzőként viszont még egyiket sem értem el, így ez a mostani kupadiadal szakvezetői karrierem legszebb eredménye. Gyorsan hozzáteszem, remélem, még többször átélhetek ehhez hasonló örömöt a kispadon. Az újpesti szurkolók olyan ovációban részesítették a csapatot, hogy éjjel egy órára értünk haza. Mindannyiunk számára felejthetetlen volt ez az ünnepi hangulat, ugyanakkor csütörtök délelőttől már a ZTE elleni bajnokira készülünk. Mint ahogy az azt követő utolsó négy mérkőzésre is, hiszen ezek után már a presztízsünk is a tét.

- Minek tulajdonította a döntőbeli sikert?
- A kitartásunknak és annak, hogy többet tettünk a győzelemért, több lehetőségünk is adódott ellenfelünknél.

- Most már talán felesleges a kérdés, mégis feltesszük: jövőbeni újpesti edzősködését mennyiben befolyásolta a kupagyőzelem?
- Noha hallottam suttogásokat a háttérben, a vezetők részéről nem éreztem egy pillanatig sem, hogy a sorsomat befolyásolná a kupadöntő végkimenetele. Két és fél éves szerződés köt a klubhoz, az idei szezont a csapatépítésre szántuk, az eredménykényszer csak jövőre aktuális. Vagyis a következő idényben bármikor felállíthatnak Újpesten.

- Elterjedt, hogy szerződést bontanak Túlióval, ráadásul a kupadöntőre nem is tartott a csapattal.
- Nem igaz a szerződésbontás híre. A magam részéről a hazai meccseken, elsősorban taktikai megfontolásokból számítok Túlióra. Más kérdés, hogy a döntőben nem adtam neki szerepet.

- Említette a következő szezont és az eredménykényszert is, tehát nyilván alapos erősítésekre készül. Mely posztokon?
- Még korai erről beszélnem, előbb a játékosokkal illendő ezt közölnünk. Mindenesetre az utolsó öt bajnoki fordulóban olyanok is lehetőséghez jutnak, akik eddig kevesebbszer léphettek pályára.

Ch. Gáll András, Bánki József

Korábban:

Fórum:

Foci volt, foci lesz. És most?