Társoldalunk:

Feljövőben a Vidi 

A Videoton első félidei határozottabb játékával megérdemelten győzött az ekkor visszafogottan játszó Dunaferr ellen.

Borsodi Liga, az 1-6. helyért:
Videoton - Dunaferr 2-1 (2-0)
Székesfehérvár, 1500 néző, V: Sápi  
Videoton: Végh - Tímár, Pomper, Vilotic, Vasas - Szalai (Csató, 74.), Némedi, Tóth B., Dvéri - Sorato, Hamar (Bekő, 72.)
Dunaferr: Bita - Molnár (Nikolov, 69.), Salamon, Éger, Kiss Gy. - Rósa H., Jäkl, Zováth (Rósa D., 36.), Lengyel - Balaskó (Bagoly, 79.), Tököli
gól: Dvéri (24.), Hamar (33.), illetve Rósa H. (86.)
sárga lap: Vilotic (40.), Tóth B. (89.), illetve Lengyel (36.), Molnár (62.), Rósa D. (68.)

A Videotonnak már matematikai, a Dunaferrnek pedig gyakorlati esélye nincs a nemzetközi kupaszereplés kivívására - kettejük rájátszásbeli meccse így akár egy magyar szinten élvezetes, felszabadult játékot hozó kilencven perc is lehetett volna. Ebből maradt a magyar szint...

Az elején egy Tököli-lövés, illetve Szalai-fejes még ígért valamiféle izgalmat, utána viszont a két kapus akár telefonálhatott volna egymással munka és esemény híján. Némileg meglepő módon mindkét gárda a védekezésre heslyezte a hangsúlyt (vajon mitől féltek?), s bár a Dunaferr próbálta komnbinatív játékát az ellenfél kapujáig felépíteni, játékosai motiváltsága nem idézte az utóbbi évek éremért, sőt elsőségért küzdő újvárosi alakulatát. A Vidi hátul zárt, elöl szenvedett, helyzet nélkül bosszantva híveit.

Egészen a 24. percig, amikor Dvéri rendhagyó tettre szánta el magát, s igaza volt, mert az efféle fejleményre (kapura lövés) az addigiak alapján érethető módon nem számító Bita kapus meglepve szemlélte a nem túl életerős próbálkozás nyomán hálóba kocogó labdát. Nemcsak a hálóőr, a teljes újvárosi védelem megzavarodott az eseménytől, amit jól használt ki a Vidi, hiszen kilenc perc múltán Hamar három méterről bombázhatott a bal felsőbe. A gól előzménye Sorato brazilos labdalevétele és beadása, valamint Salamon magyaros helyezkedése volt.

Nem volt hosszú periódus, mégis a lényegről döntött ez a kilenc perc, hiszen a későbbiekben a támadásokat nagyvonalúan hanyagoló fehérváriak sikerrel ültek előnyükön.

Próbálkozott pedig Egervári Sándor, de hiába cserélt már az első félidőben, hiába küldte be később a védő Molnár helyett a támadó Nikolovot, csapata mintha nem tolerálta volna a mester szándékát. Lehet, hogy a bevezetőben említett tét nélküliség miatt, de monoton, fantázia nélküli, poroszkálós játékkal könnyítette meg a második félidőben inkább csak romboló hazaiak dolgát a Dunaferr. Tököli gólkirály-jelöltként játszotta el a láthatatlan embert, igaz, támogatást sem sokat kapott. Még Rósa Henrik agilitása volt átlag feletti, nem véletlen, hogy egy ritmusváltás után, egyéni akcióból ő szépített a vége előtt három perccel. Kicsit kései időpont az első ritmusváltásra...

Egyenlíteni nem is sikerült, sőt, ha a második félidő egyetlen, ám annál nagyobb Vidi-helyzeténél Vasas a szélesnek tűnő kaput képes eltalálni a keskeny vádlijú Bita lába helyett, visszaállhatott volna a kétgólos különbség. A "mesterlövészi bravúr" mindazonáltal kevéssé zavarta a kétségkívül eredményesen védekező piros-kékek híveit, hiszen csapatuk győzelemmel kezdte a rájátszást, melynek végén legjobb esetben a negyedik helyen végezhet. Igaz, úgy tűnt, ez őket jobban érdekli, mint a Dunaferrt a meccs előtt elvileg még elérhető dobogó.

22. perc: Jäkl beadását Kiss fejelte 8 méterről a kapu bal alsó sarkára, Végh azonban kitűnő reflexszel hárított.

24. perc: Pomper jó ütemben indította Dvérit, a középpályás 25 méterről jobbal a kapu jobb alsó sarkába lőtt (1-0). 

33. perc: Sorato az alapvonalról Salamon mellett középre lőtte a labdát, s az érkező Hamar 3 méterről a bal felső sarokba bombázott (2-0).

86. perc: Rósa Henrik a félpályáról indulva vezette fel a labdát, majd 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-1). 

Várhidi Péter (Videoton): "Győzelemmel kezdtük a rájátszást, ehhez gratulálok a csapatnak. Taktikusan és harcosan játszottunk, az első félidőben pedig eredményesen is. Szünet után inkább óvtuk előnyünket, ami egy minőségi futballt játszó ellenféllel szemben is sikeres volt."

Egervári Sándor (Dunaferr): "Sajnos nem tudtuk megismételni az előző mérkőzések jó teljesítményét, így nem is érdemeltünk volna győzelmet."

Ajánlat:

A Borsodi Liga állása, mesterlövészei, további eredmények

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?