Vágólapra másolva!
Bár a Kirch-csoport összeomlása miatt pénzszűkébe került az Energie Cottbus labdarúgócsapata is, a német Bundesliga első osztályában szereplő együttes mégis erősítéseken töri a fejét. A hírek szerint jövőre a frankfurti Gebhardt, a krakkói Zurawski és a wolfsburgi Juskowiak mellett a csapat játékosa lehet az újpesti Lőw Zsolt is. Igaz, a lila-fehér klub úgy érzi, anyagilag ki lett játszva.

Nem új keletű hír, hogy az Energie Cottbus labdarúgócsapata komolyan érdeklődik az Újpest középpályása, Lőw Zsolt iránt, ám az már előrelépést mutat, hogy a játékos klubja engedélyével a héten az egykori keletnémet városban járt. A Yahoo német hírújság úgy tudja, a labdarúgóval meg is egyezett a Cottbus, csupán az Újpesttel kellene dűlőre jutni a szerződés ügyében. A hároméves kontraktus 150 ezer dollárt, azaz mintegy 40 millió forintot hozna a lila-fehér együttes kasszájába, Újpesten mégsem elégedettek a történtekkel.

"A klub továbbra sem kíván megválni értékeitől, sőt nyáron tovább szeretnénk erősíteni a játékoskeretünket" - nyilatkozta Lukács Ferenc klubtulajdonos az Újpest FC hivatalos honlapján. "Lőw Zsolt esete azonban felszínre hozta azt a problémát, amely a játékos - és más labdarúgók esetében is - fennáll a szerződéskötésekkel kapcsolatban. Lőw tavaly nyáron csak úgy volt hajlandó aláírni a szerződését Újpesten, hogy abban feltételként kikötötte: amennyiben 150 000 dollárt fizetnek érte, úgy kötelesek vagyunk elengedni őt. Én természetesen nem akartam belemenni ebbe, ám amíg Magyarországon játékosuralom van, addig számítani kell a hasonló esetekre, mivel több más labdarúgó szerződése is tartalmaz ilyen jellegű kitételt. Az már külön érdekes, hogy miután Lőw Zsolt kiutazott Cottbusba, a német klub éppen 150 ezer dollárnak megfelelő összeget kínált a játékosért. Az Újpest FC így ki lett játszva, hiszen Lőwért ennél jóval többet is kaphattunk volna, ha a Cottbus nem értesül a 150 ezres kitételről"

Ami a Cottbust illeti: az már korábban kiderült, hogy a magyar kontingensből Sebőkre és Miriutára továbbra is számít a vezetés, Vincze Ottó ugyan élő szerződéssel bír, de megfelelő ajánlat esetén eligazolhat, míg Mátyus Jánossal nem hosszabbít szerződést a klub. Ugyan Klaus Stabach, az Energie klubmenedzsere azt nyilatkozta a Lausitzer Rundschau érdeklődésére, hogy a Kirch-csoport bukása miatt egyelőre nem tudni, mennyi pénzzel tervezhetnek a következő szezonban, a klub már felvette a kapcsolatot kiszemeltjeivel. Így jövőre a Cottbusé lehet Marco Gebhardt (Frankfurt), a lengyel válogatott Maciej Zurawski (Wisla Krakow) és a hosszú sérülés után ismét játékra kész Andrzej Juskowiak (Wolfsburg) is.

Pincési László

Korábban: