Vágólapra másolva!
A mögöttünk hagyott hét sokáig emlékezetes marad a futballszurkolók számára, hiszen izgalmakban valóban nem volt hiány. Eldőlt a francia, a német, az olasz és a spanyol bajnokság, gazdára talált az angol FA-kupa, kialakult a BL döntő párosítása is. Lássuk tehát, kik voltak a hét legjobbjai.
Gianluca Pagliuca (olasz, Bologna): Furcsa mód, éppen egy vesztessel kezdődik csapatunk. A Bologna ugyan 3-0-s vereséget szenvedett Bresciában, és így elveszítette esélyét, hogy a Bajnokok Ligájában induljon, de ez nem Pagliucán múlott. A veterán kapus élete egyik legjobb formáját hozta, ha ő nincs akkor a piros-kékek akár kétszámjegyű vereséggel is távozhattak volna a Mario Rigamonti-stadionból.
Zé Maria (brazil, Perugia): Hatalmas felhőszakadás szakította meg a Perugia-Fiorentina mérkőzést, de a vízfüggöny nem homályosította el a hazaiak jobb szélén futballozó Zé Maria teljesítményét. A brazil játékos amellett, hogy gólt is szerzett, újfent bizonyította, hogy posztján a Serie A legjobbjai közé tartozik, nem véletlenül folytatja nyártól a Lazio csapatában. Roberto Ayala (argentin, Valencia): A Valencia két elveszített BL-döntő után idén felért a csúcsra, ha nem is Európában, hanem csak Spanyolországban. A Turia-partiak a Malaga otthonában győztek, s mivel a Real Madrid csak döntetlent játszott, így az utolsó forduló előtt már négy pont Ayaláék előnye. Az argentin védő remekül tért vissza sérüléséből, csapata vezéregyénisége volt, emellett ő fejelte az első gólt. Alessandro Nesta (olasz, Lazio): Az elmúlt hét másról sem szólt, minthogy a Lazio leadja a három pontot az Internek. A rómaiak azonban másképp gondolták, s nagy meglepetésre 4-2-re legyőzték Vieriéket. A diadal egyben azt jelenti, hogy a Lazio ősztől az UEFA-kupában indulhat, ahol kérdéses, hogy soraiban tudhatja-e majd a több klub által vadászott középhátvédjét. Kaha Kaladze (grúz, AC Milan): A rossenerók végül szépen zárták a szezont, a korábban sokszor leírt milánóiak végül csak felküzdötték magukat a negyedik helyre, amely még BL-selejtezőt ér. A Lecce elleni hazai idénybúcsúztatón 70 ezer néző előtt Kaladze góljával szereztek vezetést a piros-feketék, a grúz védő találatával ismét bizonyította, hogy igenis lehet rá számítani.
Michael Ballack (német, Bayer Leverkusen): Alighanem az európai futballszezon egyik legjobb teljesítményét nyújtotta az elmúlt egy évben a középpályás. A Hertha BSC ellen két gólt is szerzett, s bár csapata nem nyerte meg a bajnokságot, a 17 találatot összeszorgoskodó játékos és társai a Bajnokok Ligája fináléjában még széppé tehetik ezt a májust. Carsten Ramelow (német, Bayer Leverkusen): A Leverkusen azzal a lelki teherrel lépett pályára a Hertha ellen, hogy győzelme esetén is a Dortmund kezében van a sorsa. A gyógyszergyáriak a szokott csupaszív, lendületes, ám ugyanakkor kifejezetten tudatos és látványos játékukat játszották, amelynek egyik mozgatórúgója a hirtelenszőke válogatott középpályás. Roberto Baggio (olasz, Brescia): Az évek telnek, sztárok jönnek-mennek, de Olaszország még mindig Roberto Baggio előtt tiszteleg. Copfocska ugyanis súlyos sérülés ide vagy oda, elképesztő formában van. Nem véletlen, hogy a brazíliai Romário-kultuszhoz hasonlóan Itáliában is nagyon sokan látnák szívesen Robyt a vb-csapatban. Lehet, hogy a Bologna elleni mérkőzés óta Giovanni Trapattoni is... Juan Carlos Valerón (spanyol, RC Deportivo): A galíciai klub nem kisebb bravúrt hajtott végre, mint győzni tudott a szintén BL-indulásért hajtó Betis otthonában. Javier Irureta tanítványai ráadásul nem is nyögvenyelősen, nagy küzdelemben, hanem 3-0-ra nyertek, ami bizony nem kis teljesítmény. A győzelemből Valerón és a két gólt szerzett Diego Tristán oroszlánrészt vállalt.
Barata (portugál, Sporting Braga): Bizony ritkán van rá példa, hogy valaki az öt topligás országon kívülről is bekerüljön ebbe az elittársulatba. A Sporting Braga csatára, Barata teljesítménye mellett azonban nem lehetett szó nélkül elmenni, a támadó ugyanis öt gólt szerzett az FC Alverca elleni bajnokin. Már félidőben mesterhármast ünnepelhetett, majd a második játékrészben még két találatot (egyet tizenegyesből) szerzett. Soumaila Coulibaly (mali, SC Freiburg): A fekete-erdei társulat szépen búcsúzott a Bundesliga első osztályától, hiszen gólgazdag mérkőzésen 4-3-ra legyőzte a Hamburgot. A győzelemből az afrikai támadó-középpályás Coulibaly három gólt vállalt magára, s a 24 éves afrikai játékos még arra is vigyázott, hogy fejjel, jobbal és ballal is egyaránt eredményes legyen.

(Megjegyzés: Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.)