Vágólapra másolva!
A Bundesliga hihetetlenül izgalmasra sikeredett utolsó fordulójában a magyar labdarúgók közül a brémai Lisztes Krisztián a Dortmund ünneplését, a Herthában szereplő Király Gábor és Dárdai Pál a Leverkusen második hely miatti elkeseredését szemlélhette a helyszínen. A berliniek középpályása már a horvátok elleni válogatott fellépésre készül.

A Leverkusenben 2-1-re veszítő Hertha középpályása, Dárdai Pál, aki hétfőn a családjával együtt kel útra a szerdai horvátok elleni válogatott meccsre, majd jól megérdemelt szabadságára is, a következőket mondta az utolsó bajnokiról és terveiről: "Magas színvonalú, szép játékot hozott a meccs, s eleinte csak a bajnoki címre hajtó Bayernek akadt helyzete és egy szép szabadrúgásgóllal Ballack meg is szerezte nekik a vezetést. A lövésnél egyébként Király Gabi a sorfaltól későn látta meg a labdát és már nem háríthatott. Sajnos én is kihagytam egy ziccert, amikor is Marcelinhót indítottam, a visszakapott labdánál a kapunak háttal kellett átvennem azt, így már nem voltam igazán döntési helyzetben. A Leverkusen később egy szerencsésnek mondható góllal növelte az előnyét, ám ezt követően átvettük az irányítást. Ehhez hozzájárulhatott, hogy nekik is megsúghatták a Dortmund vezetését, s ettől alaposan nekikeseredtek. Sikerült is szépítenünk, egyenlíteni viszont nem, ám az UEFA-kupában való indulásunk már a meccs előtt biztos volt, így aztán a becsületünkért, no meg a prémiumért hajtottunk. Visszatekintve a szezonra nincs okunk a panaszra, ugyanakkor, mint azt a vezetés jelezte, jövőre még merészebb terveink lesznek. Egyelőre azonban készülök a válogatottal a horvátok elleni meccsre. Készülök is erre a fellépésre, hiszen imádott városomban, Pécsett lesz a mérkőzés."

Bánki József

Ajánlat:

A Bundesliga végeredménye

Korábban: