Vágólapra másolva!
A Leverkusen másodszor vagy a Schalke negyedszer? - ez a legnagyobb kérdés a szombati német kupafinálé előtt, amely az idei szezon utolsó találkozója lesz Németországban. A Leverkusen viszont főpróbát tart a szerdai Bajnokok Ligája-döntő előtt, míg a másik oldalon ezen a mérkőzésen búcsúzik a gelsenkircheni szurkolóktól Huub Stevens, aki a Schalke után a Hertha trénere lesz.

A német kupa döntőjében a Leverkusen és a Schalke szombaton este 19.45-kor csap össze, s megjósolhatatlan, ki nyer. A közvélemény a Leverkusent tartja esélyesebbnek, főleg, mert az elvesztett bajnoki címet követően két fináléban is érdekelt, s bár a szerdai Bajnokok Ligája rangosabb, ott az ellenfél, a Real Madrid is nehezebbnek ígérkezik. A Bayerben Nowotnyt kivéve mindenki egészséges, nincs eltiltott, így Klaus Toppmöller vezetőedzőnek rengeteg variációs lehetőség áll rendelkezésére. "A jelenlegi kupasorozat ismét bebizonyította, hogy bármi megtörténhet. A döntő egy olyan élmény, amely maximum egyszer-kétszer adódik egy játékos életében, s mindenki arra vágyik, hogy egyszer ilyen összecsapáson szerepelhessen. A Schalke csodálatos csapat, ennek szombaton is szemtanúi lehetünk. Azt hiszem, mindkét gárda támadófutballt játszik majd. 3-2-re nyerünk" - nyilatkozta Toppmöller.

A Schalke a bajnoki idényben jobban teljesített, mint ellenfele - legalábbis az egymás elleni összecsapásokat tekintve: a gelsenkircheni 3-3-as eredmény után ugyanis idegenben 1-0-ra győzni tudott. A csapat már az utolsó bajnokin is a kupadöntőre tartalékolt, Sand, Mpenza és Kamphuis emiatt nem játszott, helyettük olyanok jutottak szerephez (mint például a holland Mulder), akik alapvetően kevesebb játéklehetőséget kaptak. Nagy kérdés, hogy Mpenza egyáltalán pályára léphet-e, mindenesetre Robert Waseige belga szövetségi kapitány már javasolta (kérte) a német együttest, tekintsen el a támadó játékától. Mpenza pár hete épült fel combsérülésből, s a belga szakvezetés félti a vb-szereplését. Visszatérhet a csapatban Waldoch, ő a bajnokit eltiltás miatt hagyta ki. "Logikusan a Leverkusen tűnik a favoritnak, de ne felejtsük el, mi vagyunk a címvédők" - mondta Huub Stevens, aki utoljára ül a gelsenkircheni kispadon, mivel jövőre már a Hertha együttesét dirigálja.

A kupában a Schalke háromszor győzött eddig, mellesleg Möllerék a címvédők, míg a Leverkusen klubtörténetének egyetlen sikerét egy kupaelsőség jelenti, még 1993-ból.

A várható kezdőcsapatok:
Leverkusen: Butt - Zivkovic, Lucio - Ramelow, Placente - Schneider, Ballack - Bastürk, Zé Roberto - Neuville, Berbatov
Schalke: Reck - Waldoch, van Hoogdalem, van Kerckhoven - Oude Kamphuis, Wilmots - Asamoah, Möller, Böhme - Mpenza, Sand

Német kupagyőztesek:
10-szer: Bayern München
4-szer: Werder Bremen, Eintracht Frankfurt, 1. FC Köln
3-szor: Hamburg, Mönchengladbach, Nürnberg, Stuttgart, Schalke
2-szer: Dortmund, Dresda, Düsseldorf, Kaiserslautern, Karlsruhe, 1986 München
1-szer: Rot-Weiss Essen, Schwarz-Weiss Essen, Hannover 96, Leipzig, Leverkusen, Offenbach, Bayer Uerdingen, First Vienna FC, Rapid Wien.

Az utóbbi tíz év győztesei:
2001: FC Schalke 04
2000: Bayern München
1999: Werder Bremen
1998: Bayern München
1997: VfB Stuttgart
1996: 1. FC Kaiserslautern
1995: Bor. Mönchengladbach
1994: Werder Bremen
1993: Bayer Leverkusen
1992: Hannover 96

Pincési László

Ajánlat: