Vágólapra másolva!
Ha visszafogottan is, ám nem véletlenül jegyezte meg Rácz Gábor, a Vasas labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa, hogy a pénz nagy úr. A jelek szerint ugyanis könnyen megeshet, hogy bár debreceni vereségével 60 év után matematikailag is kiesett az angyalföldi klub az élvonalból, a következő szezont mégis a legfelsőbb osztályban kezdheti a piros-kék legénység, méghozzá pénzügyi tranzakció segítségével.

Egyre több hír érkezik arról, hogy a másodosztály feljutásra esélyes együttesei közül Békéscsabán nem tudják vállalni az élvonallal együtt járó költségeket, igaz, ez még változhat a nevezésig, Siófokon pedig a stadionnal is akadnak problémák. Ráadásként - állítólag - az NB I-ben is akad egy olyan együttes, amely százmilliót jócskán meghaladó adósságban fuldoklik, s ez által a következő idényre nem is kaphat rajtengedélyt.

A Vasas éppen az ilyen alkalmakra vár, azaz a jogászok segítségével hajlandóak áldozatokra az NB I érdekében. Még pénzügyire is, vagyis amennyiben egy élvonalban jogot szerzett klub képtelen elindulni a bajnokságban, egyszerűen kivásárolják a jogot. Elvégre mindenki tudja: Angyalföldön Rácz Gábor, a további első osztályú szereplésért szívesen támogatná a jövőben is a piros-kék egyesületet, az NB II-ben viszont már nem.