Vágólapra másolva!

Tizenegy városban folyik a stadionrekonstrukció

Az elsősorban állami, kisebb részben önkormányzati és vállalkozói finanszírozású stadionrekonstrukciós program keretében jelenleg tizenegy helyen folyik szerte az országban az építkezés.

Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Zalaegerszegen, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pápán, Kaposváron, Monoron, Celldömölkön, Dorogon és a BKV Előre stadionjában már javában tart a felújítás, de még idén sor kerül a marcali, a soproni, a győri, illetve a kispesti Bozsik-stadion átépítésére is.

Ezeket a pályákat folyamatosan adja át a Stadion Invest Rt., amelynek célja: a jövő év végéig összesen 37 stadion felújításának felügyelete és koordinálása.

A rekonstrukció során eddig két létesítmény, az Újpest Megyeri úti és a Hévíz csapatának pályája készült el. A társaság 2003-ban további tizenhét létesítmény felújításáról gondoskodik.

A jövő évi beruházások helyszínei: Üllői út, Pécs, Szolnok, Miskolc, Szeged, Békéscsaba, Siófok, Debrecen, Illovszky-stadion, Hidegkuti-stadion, Szombathely, Tatabánya, Bükfürdő, Eger, Fót, Nagykanizsa, Százhalombatta.

"További három beruházás esetében még folynak az egyeztetések" - mondta Csonka Gábor vezérigazgató. "Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Csepelen, Rákospalotán és Pesterzsébeten is megújulnak a létesítmények.

A programon kívül a Népstadion-rekonstrukció első üteme már tavaly augusztusig elkészült.

Nem a labdarúgással kapcsolatos beruházás ugyan, de alaposan megfiatalodott, illetve megújul a szegedi sportcsarnok és a július 18-21. közötti kajak-kenu Európa-bajnokságnak otthont adó, szintén Szeged melletti Maty-éri vízisportcentrum is.

Ajánlat: