Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága megszüntette az eljárást a Dunaferr pontlevonási ügyében.

Az MLL elnöksége két héttel ezelőtt elfogadta a dunaújvárosiak felülvizsgálati kérelmét, hatályon kívül helyezte a fegyelmi és a fellebbviteli bizottság határozatait, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A Dunaferrtől március 12-én vontak le hat pontot, mert a klub nem fizette ki a kapus Németh Viktor vételárát a Marcalinak. A mostani határozat jogerősen visszaadta a levont pontokat.

A Győri ETO óvását jövő csütörtökön tárgyalja a testület. A győriek azért jelentették be tiltakozásukat, mert a múlt pénteki, Haladás elleni 0-0-ra végződött összecsapáson néhány percig a megengedett öt helyett hat külföldi szerepelt a szombathelyi csapatban.

Négy sárga lap miatt a Zalaegerszegnek 20 ezer forintot kell fizetnie. A legutóbbi fordulóban kiállított játékosok közül Buzsáky Ákos (MTK) és Dragóner Attila (FTC) egy-egy mérkőzést kénytelen kihagyni.

Ajánlat: