Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Middlesbrough a német Christian Ziege két évvel ezelőtti átigazolási ügye miatt hétfőn hétmillió fontos kártérítési pert indított az FC Liverpool ellen.

A válogatott középpályás 2000-ben szerződött a Middlesbrough-tól a riválishoz. Akkori kontraktusában azonban szerepelt egy záradék, amely szerint minden olyan csapattal tárgyalnia kell, amelyik 8,2 millió eurónál többet ajánl érte. Ziege azonban megállapodott az első "kérővel", a 9,02 milliót fizető Liverpoollal. A Middlesbrough vezetői szerint ezzel többmilliós kár érte őket, mivel a Valencia 13,1 milliót is hajlandó lett volna áldozni a játékosért.

Az angol szövetség korábban az átigazolási szabályok megsértése miatt 16 400 euróra büntette a jelenleg már a Tottenhamben játszó futballistát és ennek duplájára a Liverpoolt, a Middlesbrough azonban nem elégedett meg ennyivel, s most bírósághoz fordult.

Anelka nem marad Liverpoolban

A Liverpool vezetői hétfőn bejelentették: nem kívánják szerződtetni az elmúlt szezonban kölcsönjátékosként náluk szereplő francia Nicolas Anelkát. "Hosszú gondolkodás után úgy határoztunk, hogy nem igazoljuk le a csatárt a Paris Saint-Germaintől" - áll a klub közleményében.

"Nehéz döntés volt, és tudjuk, hogy Nicolas valószínűleg csalódott lesz. Elismerjük az elmúlt idényben nyújtott teljesítményét, és sok sikert kívánunk neki." Az Európa-bajnok Anelka decemberben érkezett Liverpoolba, miután a szigetországi együttes eladta Robbie Fowlert a Leeds Unitednek. A Premier League-ben összesen huszonkétszer lépett pályára és öt gólt szerzett.