Vágólapra másolva!
Furcsán alakul a Haladás labdarúgó-csapatának sorsa. A hét végi, Vasas elleni vereség matematikailag is azt jelentette, hogy a szombathelyi csapat kiesett az élvonalból, de mivel még két fegyelmi ügye is vissza van, elméletileg még akár benn is maradhat. A csapat esélyei annyiban csökkentek, hogy az MLSZ csütörtökön megsemmisítette a Győr elleni összecsapás eredményét és megfosztotta a Haladást a megszerzett egy ponttól. Sőt, a Kispest elleni óvásnak sem adott helyt.

Dönött a fegyelmi bizottság a Haladás-Győr meccs ügyében. Mint ismeretes, a találkozó 0-0-ás döntetlennel és botránnyal fejeződött be, miután a 93. percben Makai játékvezető elnézett egy szögletet és a bedobást követően Nicsenko győztes gólt szerzett a Győr számára. A bíró aztán konzultált asszisztensével és érvénytelenítette a találatot. A gondot azonban nem ez a baki, hanem a Haladás szakvezetésének gondatlansága okozta: rövid ideig a megengedett öttel szemben hat idegenlégiós volt pályán egyszerre. A mérkőzés végeredményét a fegyelmi bizottság megsemmisítette, s 3-0-ás eredménnyel a Győr számára igazolta, és egy büntetőpontot levont a Haladástól (hozzá kell tenni, korábban éppen a Ferencváros került kétszer is hasonló helyzetbe, ám mindkét esetben megúszta a dolgot.)

A versenyszabályzatra hivatkozva a szombathelyiek megóvták a Kispest elleni bajnokit is. A hét végi összecsapáson a fővárosi együttes pályáján késve kapcsolták fel a világítást, emiatt a találkozó hajrájában a Haladás játékosai rövid időre le is vonultak a pályáról. A gólnélküli döntetlennel zárult mérkőzést követően a klub óvást nyújtott be, mondván, "a Haladásban szereplő Flavio Pim igazolhatóan úgynevezett farkasvakság nevű betegségben szenved, aminek a tünete röviden az, hogy szürkületben szinte egyáltalán nem lát. Somfalvi Csaba színtévesztő, a szürkület őt is zavarta a játékban." A fegyelmi bizottság elutasította az óvást.

A Haladás az első ügyben óvást nyújtott be, de valószínűleg ezt teszi a kispesti eset kapcsán is.

Pincési László

Ajánlat: