Vágólapra másolva!
Miután a magyar futballbajnokság aranyérme már Zalaegerszegre került, a Borsodi Liga utolsó fordulója egy kérdést hagyott nyitva: ki lesz az ezüstérmes? A második hely megszerzésére a két Várszegi-csapatnak, az MTK-nak és a Ferencvárosnak van esélye, a tét pedig az európai kupaszereplés.

A bajnok Zalaegerszeg a szerdai fordulóban parádésan és gólerősen játszó Videoton otthonába látogat. Könnyű Bozsik Péter csapatának, hiszen tét nélkül, felszabadultan játszhat - nem mintha a Videotonnak olyan nagy lelki válságot jelentene egy olyan hazai meccs, amely nem oszt, nem szoroz a bajnokság végkimenetelét illetően. A hazaiaknál Pomper letöltötte eltiltását, Gajic és Kiskapusi viszont kisebb húzódással bajlódik. A Zalaegerszegben mindenki egészséges, ráadásul Egressy eltiltása is lejárt. Előfordulhat, hogy az ünnepléshez a szakvezetés hozzájárul annyival, hogy azoknak a játékosoknak szavaz bizalmat, akik az idény során kevesebb lehetőséghez jutottak.

Az UEFA-kupás szereplést jelentő második helyért az MTK és a Ferencváros fut nagy versenyt, s mivel az utolsó fordulóban nem egymás ellen játszik a két együttes, nem elég egy összecsapásra koncentrálni. Illetve elég lehet, ha az egy pont előnnyel vezető MTK hazai környezetben győz az Újpest ellen. A súlyos dunaújvárosi vereség egyik nagy vesztese Komlósi, akit kiállítottak, így számára hét közben véget ért a bajnokság, míg a sérült Győri az egész tavaszi idényt kihagyta. A vendégeknél nagy tisztogatás várható a nyáron, azt már bejelentették, hogy Frunza mellett Túlió és Pest Krisztián sem marad a Megyeri úton, ráadásul a fehérvári méretes zakó után a szurkolók edzőváltásról beszélnek. Az biztos, hogy Poljakovic eltiltása lejárt, viszont légiós társainak (Kozel, Sloncik, Túlio, Vagner) szereplése sérülés miatt bizonytalan.

Amennyiben a három pontot nem szerzi meg a Hungária körúti együttes, a lehetőség adott lesz a Ferencváros előtt. Csupán a Dunaferrt kell legyőzni hazai környezetben. A hazaiaknál Horváth, Szili és Kapic sérült, a vendégeknél Zováth az egyetlen beteg.

Az alsóházban a már kiesett Haladás Sopronba látogat, de Szentes Lázár csapatának tudnia kell, a hűség városában idén nagyon kevés együttes járt szerencsével. Sopronban nincs sérült és eltiltott, Bognár György azt szeretné, ha győzelemmel búcsúzna az együttes a bajnokságtól. A szombathelyiek nem számíthatnak Selymesre, számítanak viszont a fegyelmi bizottság esetleges pozitív másodfokú döntésére. A szombathelyiek ugyanis még nem könyvelték el a kiesést, utolsó szalmaszálként a Kispest elleni óvásban reménykednek. De mindez csak akkor ér valamit, ha begyűjtik a három pontot Sopronban.

A Debrecen a Győrt fogadja egy tét nélküli, nyugis mérkőzésen. Mindkét együttes biztosította már helyét az élvonalban, csupán a presztízs az, ami erőt adhat a találkozóra. A Lokiban Bajzát eltiltás, Szatmári sérülés miatt nem játszhat, míg győri oldalon a sérült Baumgartner és Krejci mellett a szakvezetés nem számolhat a Brazíliába utazó Andréval sem.

A Kispest a Vasast fogadja, a "főváros rangadó" egyetlen pozitívuma az angyalföldiek tisztes búcsúja lehet.

A 38. forduló párosítása
Szombat, felsőház:
FTC - Dunaferr (m1) 15.30
Videoton - ZTE 15.30
MTK - Újpest 15.30

Alsóház:
DVSC - Győr 17 óra
Sopron - Haladás 17 óra
Kispest - Vasas 17 óra