Vágólapra másolva!
Miután a Zalaegerszeg bajnokcsapatának stadionja legkorábban decemberre készülhet el, az együttes kénytelen lesz idegenben játszani labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőit. A hírek szerint az Újpest pályája, illetve a közeli, horvátországi Varasd stadionja merült fel, mint lehetséges helyszín.

A Világgazdaság információi szerint nem Zalaegerszegen, hanem idegenben (akár külföldön) játssza Bajnokok Ligája-meccseit a ZTE együttese. A magyar labdarúgó bajnokság történetének ötödik vidéki aranyérmese július 17-én vagy 24-én hazai pályán fogadná selejtezőbeli ellenfelét, de a stadionrekonstrukció miatt új helyszínre kell költöznie. A lapnak nyilatkozva Szalay Péter ügyvezető igazgató elmondta, tárgyalnak a lehetséges helyszínekről. Ez azért szükséges, mert a várhatóan az 1,1 milliárd forintos beruházással decemberre elkészülő aréna is csak újabb bővítésekkel válhatna BL-meccsek rendezésére alkalmassá.

A tervek szerint a jelenlegi 1700 ülőhely 7500-ra bővül, míg a 9774 állóhely teljesen megszűnik. A felmerülő lehetőségek szerint Újpesten vagy a szomszédos, horvátországi Varasdon játszhatna a csapat. Első mellett a nagyobb befogadóképesség szólna, míg Varasd (ahol hivatalosan 9420 néző fér el - 7860 ülő- és 1560 állóhely van) földrajzilag lenne közelebb.