Társoldalunk:

Kenesei: aranyérem után, esküvő előtt

Nem vitás, hogy Kenesei Krisztián remek, talán pályafutása legjobb idényét tudhatja maga mögött. A Zete csatára, noha akadtak "lazább" meccsei is, huszonegy találatával és gyakorta kiismerhetetlen játékával döntő mértékben hozzájárult a ZTE bajnoki címéhez.

Fotó: SZTÁR Sport
"Belekóstolnék a profivilágba, de akkor sem búslakodom, ha maradok a Zetében"
- Akadt már ennél jobb idénye?
- Eredményesség tekintetében semmiképpen. A bajnoki cím mellett annak is örülhetek, hogy még soha ennyi gólt nem szereztem egy idényben, a legtöbb a tavalyi, győri tizennyolc találatom volt.

- Csak a hajdani vidék-főváros ellentét okán kérdezem, pesti futballistaként milyen fogadtatásban volt része a ZTE-nél?
- Mivel a Zete futballistáit már jó ideje ismertük, nem volt gond a beilleszkedés. Ettől függetlenül eleinte csak "kóstolgattuk" egymást az öltözőben, ekkor Szamosival, Egressyvel és Urbánnal alkottuk a mi kis "brigádunkat", ám idővel egyre közelebb kerültünk a többiekhez is. A bajnokság közepére állt össze igazán a csapat, s végül az egységességünknek is köszönhettük a sikert. Mindezt alátámasztja az is, hogy gyakran sikerült hátrányból fordítanunk. Szerencsére ehhez Waltner Robi, Egressy Gabi és jómagam is gólokkal járultunk hozzá. Mielőtt elfelejteném, a szakmai stáb is remekül megtalálta a hangot a játékosokkal, ami mindenkor alapvetően fontos az eredményesség szempontjából.

- Mikor érezte először, hogy "el lehet csípni" az aranyérmet?
- Amikor Újpesten nyertünk, a Fradi pedig legyőzte az MTK-t... Ekkor vettük át a vezetést a táblázaton, s már a buszon haza felé azt beszéltük a srácokkal, hogy innentől a kezünkben van a döntés.

- Mint egykori MTK-futballista, érzett-e elégtételt a bajnoki címmel, s mire véli a kék-fehérek tavaszi kudarcsorozatát?
- Nem foglalkoztatott a múlt, ezért elégtételt sem éreztem, ugyanakkor még tavaly nyáron jeleztem, hogy nem érzem bajnokesélyes csapatnak az MTK-t, ám ősszel alaposan rám cáfoltak. Ekkor minden bejött nekik, tavasszal viszont semmi. Ferenczi hiányát megérezték, ezáltal Illés Bélára nagyobb teher hárult, de egyedül ő sem tehetett csodát.

- Köztudott, hogy még nincs jogosítványa. Esetleg a fél életét az autó anyósülésén tölti majd?
- Azért azt nem. Hamarosan megszerzem a jogsit, ez csak a bajnokság miatt lassult le, addig pedig a kedvesem vezet. Mondhatnám, a kocsiban még ő irányít...

- Jövő péntektől pedig még szorosabb lesz az "őrizete", hiszen az esküvőjükre készülnek. Hol tartják a ceremóniát?
- Gyönyörű helyen, Domony-völgyben, a Lázár-lovasparkban, ahová 200 vendéget várunk, és remélem, mindenki el is jön. Ami megtisztelő, hogy mivel a lovasparkban nincs kápolna, a pap is kijön hozzánk az egyházi szertartásra, így nem kell beutaznunk Gödöllőre.

- Nászútra hova mennek?
- Mivel most nincs sok szünetünk, csak a Balatonra ruccanunk le néhány napra, télen viszont hosszabb szabadságot kapunk, ekkor valamilyen egzotikusabb túrára is benevezünk.

- Ilyen remek szezon után, éppen a pihenés alatt, gondol már a következő idényre is?
- Kénytelen vagyok, mivel kár lenne tagadnom, több kecsegtető külföldi ajánlatom is van, s ha ez a ZTE-nek és nekem is megfelel, szívesen belekóstolnék a profivilágba. Persze akkor sem búslakodom, ha maradok a Zetében, ez esetben a cél a bajnoki cím megvédése, biztos csapattagság a válogatottban és sikeres szereplés a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Bánki József

Ajánlat:

Korábban:

Fórum:

Hogyan tovább, ZTE?