Társoldalunk:

Platini már tudja, ki lesz az új francia kapitány

A Francia Labdarúgó-szövetség július 5-re halasztotta a döntést a szövetségi kapitány, Roger Lemerre ügyében, de a szervezet alelnöke, Michel Platini elárulta az újságíróknak, hogy a szövetségi kapitányt minden bizonnyal leváltják posztjáról.

Az egykori világklasszis labdarúgó azt is elmondta, hogy neki meg is van a jelöltje a kispadra, ám a kandidáns nevét nem árulta el, csak annyit mondott, hogy már beszélt a szövetség elnökével, Claude Simonet-val az ügyben, akinek tetszett az elképzelés. "Az új edző legfontosabb feladata az lesz, hogy csapatot építsen, mégpedig meglehetősen gyorsan, hiszen máris a nyakunkon vannak az Európa-bajnoki selejtezők. A világbajnokság mindig egy korszak lezárása is, s az új tréner dolga lesz eldönteni, hogy a jövőben kire számít" - nyilatkozta Platini.

A francia sajtóban eközben továbbra is tartják magukat azok a híresztelések, amelyek szerint az a Jacques Santini lehet az új szövetségi kapitány, aki az idény bajnoki címet nyert a Lyonnal, majd lemondott posztjáról, és a klub szakmai igazgatója lett. Ennek némiképpen ellentmond, hogy a Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas a vébé ideje alatt Koreában tartózkodott, és saját elmondása szerint a szövetség tagjai egyszer sem említették meg neki, hogy szeretnék Santinit felkérni a válogatott élére. Mivel a jelenlegi legjobb francia edzők, így Jean Tigana vagy Arséne Wenger mind élő szerződéssel rendelkeznek klubjuknál, így elképzelhető, hogy az utánpótlás-válogatott mestere, Raymond Domenech, vagy Lemerre asszisztense, René Girard lesz az új szövetségi kapitány.

Korábban: