Vágólapra másolva!
A dél-koreai együttest a világbajnokság elődöntőjéig vezető Guus Hiddink lesz a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának edzője. A Távol-Keleten népi hőssé vált szakvezető azonban nem szakad el Koreától sem, s tanácsadóként részt vesz a 2004-es olimpiai és a 2006-os világbajnoki felkészülésben.

Guus Hiddink és a PSV Eindhoven labdarúgócsapata s megerősítette, hogy a következő két évben a legutóbb Koreában edzősködő szakember lesz a holland ezüstérmes gárda trénere. A szakember másfél évig volt a dél-koreaiak szövetségi kapitánya. "Guus Hiddink egyértelmű választ adott, így a következő két szezonban ő irányítja az együttest" - írta a klub hivatalos honlapja.

"Amikor megérkeztem Eindhovenbe, rögtön otthon éreztem magam. Csak néhány kisebb dolgot kellett megvitatnunk, most már nyugodtan megyek vakációzni. A PSV egy ambiciózus, komoly, boldog klub. Szeretnék Koreából is hozni játékosokat, de még nem tudom megmondani, kikre is gondolok, Az biztos, hogy fiatalabbakat, mint akikkel a vébén szerepeltem" - mondta Hiddink, aki a kontraktus értelmében nem szakad el a koreai válogatottól sem, s tanácsadóként segíti a 2004-es olimpiai és a 2006-os világbajnoki felkészülést is.

Korea negyedik lett!http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=43281

Hiddink jól ismert játékos volt a '60-as években, amikor számtalan együttesben megfordult (többek között a PSV és a NEC Nijmegen csapatában), majd szerencsét próbált az Észak-Amerikában, ahol a Washington Diplomats és a San Jose Earthquakes gárdáját erősítette. Visszavonulása után a De Graafschapnál kapott munkát, négy évig az utánpótláscsapatnál dolgozott. 1983-85 között Hans Kraay mellett másodedzőként, 1985 és 1990 között vezetőedzőként már dolgozott Eindhovenben, ezalatt három bajnoki címet, ráadásul 1988-ban BEK-et nyert a csapattal. 1990-94-ig Valenciában edzősködött, majd átvette a holland válogatottat Dick Advocaattól, s négy éve vb-negyeddöntőig vezette Bergkampékat. A Real Madrid, majd a Real Betis után 2000 őszén érkezett Koreába.

Pincési László

Hiddink portugál kapitány lehet20020619hiddink.htmlKorea reggelig ünnepelt20020630korea.html