Vágólapra másolva!
Az elmúlt idényben a spanyol bajnokság egyik kellemes meglepetése a Real Betis együttese volt; az újonc csapat saját nevelésű fiatalokkal megtűzdelve sokáig versenyben volt a dobogós helyezésekért, és végül az előkelő hatodik helyet szerezte meg. A sevillai klub ezzel igen magasra tette a lécet a maga számára, de az eddigi erősítések azt sejtetik, hogy a vezetőség azt szeretné, ha az együttes még feljebb lépne.

A bajnokság befejezte után nem sokkal némi meglepetést jelentett, hogy a Betis nyilvánosságra hozta: a klub edzőt vált a nyáron, és a csapatot a hatodik helyig vezető Juande Ramos helyett Víctor Fernández ül majd a kispadon. A spanyol labdarúgás avatott szakértői azonban egyáltalán nem csodálkoztak a dolgon, hiszen köztudott volt, hogy az egyesület elnöke, Manuel Ruíz de Lopera stílusát eddig szinte egyetlen tréner sem bírta ki huzamosabb ideig.

A meglehetősen különc presidente az 1998-99-es idényben például három szakembert "fogyasztott el", és személyiségéről a legtöbbet az árulja el, hogy a csapat újonnan épített stadionját önmagáról nevezte el. A hírek szerint a bajnokság vége felé Ramosszal is konfliktusba került, mégpedig azért, mert a tréner által kijelölt focistákat nem akarta megszerezni. A Celta Vigo szakvezetőjét, Víctor Fernándezt mindez egyáltalán nem zavarta, sőt, kijelentette: alig várja, hogy megkezdhesse a munkát újdonsült egyesületénél.

A szakvezető természetesen maga is benyújtotta kívánságlistáját az elnöknek, és úgy látszik, az ő névsora sokkal jobban tetszett Loperának, mint elődjéé.

A Primera División végeredménye/sport/focivilag/20020512aprimera.htmlPrimera Division: a legerősebb bajnokság?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30610

Fernández első számú kiszemeltje a brazil Marcos Assuncao volt, aki az AS Roma futballistájaként vált ismertté Európában. A sevillaiak sportigazgatója, Luis del Sol még júniusban megkezdte a tárgyalásokat a rómaiakkal, akik hajlandóak voltak a játékos eladásáról tárgyalni, és Marcos Assuncaónak sem volt ellenére, hogy Spanyolországba szerződjön. A Betis végül hatmillió fontot fizetett a középpályásért, aki négyéves szerződést írt alá, és kontraktusa értelmében évente 1,2 millió fontot keres majd. Mint kiderült, a focistát honfitársa, Denílson ajánlotta be Fernándeznek, és Marcos Assuncao abban a reményben írt alá a Betishez, hogy a sevillaiaknál sokkal több játéklehetőséget kap majd, mint Rómában.

A Betis másik új szerzeményének kiléte meglehetősen nagy meglepetést keltett, hiszen a zöld-fehérek egy évre kölcsönvették egykori futballistájukat, Alfonsót az FC Barcelonától. A csatár egy időben a szurkolók bálványa volt a Betisnél, hiszen ontotta a gólokat, ám amikor a sevillai egyesület 2000 nyarán kiesett az élvonalból, akkor otthagyta a "süllyedő hajót", és a Barcához szerződött. Ez a transzfer azonban nem jött be neki, hiszen a katalánoknál csak elvétve játszott, a drukkerek viszont nem bocsátották meg neki, hogy távozott a Betistől.


Forrás: EPA


Alfonsót visszafogadták a
sevillai zöld-fehérek szurko-
lói
Fotó: EPA


A drukkerek legalábbis nem tiltakoztak az átigazolás ellen, igaz, a Betis fanatikusainak manapság már más bálványai vannak. A sevillai csapatban ugyanis rengeteg saját nevelésű fiatal focizik, akik hatalmas szerepet játszottak abban, hogy a gárda ilyen előkelő helyen végzett, és a szurkolók elsősorban annak örültek, hogy egyelőre mindegyikőjüket sikerült megtartani. A legkeresettebb közülük Joaquín volt; a mindössze 21 esztendős jobb oldali középpályást a bajnokságban nyújtott teljesítménye alapján sokan már Figóhoz hasonlították, és a válogatottba is bekerült, mi több, szerepelt a világbajnokságon. A World Cupon két mérkőzésen játszott, mindkettőn kiváló teljesítményt nyújtott, ám végül mégis tragikus hős lett belőle, hiszen a dél-koreaiak ellen az ő elrontott tizenegyese miatt esett ki a hispán gárda. Joaquín iránt ennek ellenére az FC Barcelona és a Real Madrid is érdeklődött, de a focista egyelőre nem akart távozni, ráadásul a kontraktusában szereplő nagy kivásárlási záradék is elijesztette az érdeklődőket.

Egy másik tősgyökeres sevillai játékos a csapatban Jesús Capitán Prada, művésznevén Capi, aki szintén alapember a zöld-fehéreknél. Őt a Chelsea FC szerette volna megvenni, mégpedig meglehetősen nagy összegért, 9,6 millió fontért, ám a Betis kategorikusan nemet mondott az ajánlatra. "Mi értelme lenne máshová igazolnom? A szülővárosom csapatában játszom, abban a gárdában, amelynek gyermekkorom óta a szurkolója vagyok, és arról álmodom, hogy pályafutásom végéig a Betisben futballozok" - jelentette ki Capi. Hasonló a felfogása a szintén saját nevelésű David Rivasnak is, a védő ugyanis a napokban hosszabbította meg kontraktusát, egészen 2010-ig. Úgy látszik, a klubhűség Sevillában még nem vált ismeretlen fogalommá.