Társoldalunk:

MTK-sikerrel rajtolt a Borsodi Liga

Az MTK hazai pályán biztosan győzött a Videoton ellen a 101. élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitó mérkőzésén. Feledhető színvonal, kocogós iram, szellősen védekező csapatok - ez jellemezte a találkozót.

Borsodi Liga, 1. forduló :
MTK Hungária - Videoton 3-1 (2-0)
Hidegkuti-stadion, 1500 néző
vezette: Ábrahám
MTK:  Hajdu - Molnár, Smiljanic, Elek, Füzi Á. - Zavadszky, Jezdimirovic, Illés, Czvitkovics (Rednic 59.) - Ferenczi (Némethy 75.), Juhász (Dragan 66.)
Videoton:  Milinte - Stanojevic, Ristic, Vilotic (Róth 63.), Vasas - Némedi, Monye, Tóth B., Dvéri - Terjék, Hamar
gól: Czvitkovics (29.), Ferenczi (37.), Illés (79.), illetve Hamar (78.)
sárga lap: Némethy (93.), illetve Vasas (31.)

A nyaralók közül nem mindenki jött haza, de azért 1500-an mégis csak várták már a bajnoki rajtot az MTK szurkolói közül, pedig a tavalyi sokk után, amikor utcahossznyi előnyt elszórakozva a második helyről is lemaradtak a kékek, sokáig látni sem akarták kedvenceiket. 

A 23 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dárdai Balázs emlékére megtartott gyászperc után sokáig a jelenlévők és a fotel kényelmét választók sem láttak semmit a gyepen közlekedőktől. A tizedik percben Elek hibájából Dvéri lövőhelyzetbe került, ám lövés helyett gurított, pontosan Hajdu ölébe. Válaszként Ferenczi alig maradt le Füzi beadásáról, a túloldalon Hamar gólt ígérő helyzetben pontatlanul centerezett. Ennyi, azaz vajmi kevés történt az első félórában - sokan irigyelték is a vakációzókat -, ekkor azonban az MTK-hoz remek játékkal visszatért Molnár Zoltán átadásával Czvitkovics középen kilépett, és lövése után a labda a hosszú kapufáról vágódott a hálóba (1-0).

A 38. percben Molnár újabb gólpasszt adott, Ferenczi pedig a tétovázó Milinte kapus és Risztic szorításában lőtt a kapu közepébe (2-0). Gyorsan felejtett a hazai tábor, hiszen nem a tavaszi idény vesszőfutását, nem a mostani fellépés első harminc percét, hanem az azt követő negyedórát vette alapul, ezért vonulhattak vastaps közepette pihenőre Illésék.

Fordulás után épp Illés növelhette volna az előnyt, de beleléptek a lövésébe, majd Dvéri veszélyes szabadrúgásánál mutatott be bravúrt Hajdu, amikor a jobb alsó sarokból szögletre tolta a labdát. A 70. percben Hamar fejese hozta ziccerbe Róthot, de mire tüzelt volna, Molnár elé vetődött és mentett. Egy percen belül Dvéri remek középre tekert labdája találta tisztán Terjéket, ám neki négy méterről is sikerült fölé fejelnie.

A szépítés érett, és a 77. percben meg is született, mert Dvéri átívelését Hamar az ötös sarkáról, kapásból a hosszú alsó sarokba vágta (2-1). Mielőtt azonban bárki izgulni kezdett volna, a középkezdés után Illés fejesből visszaállította a kétgólos különbséget (3-1). Hajdu a folytatásban is két ziccert védett, Monye fejesénél pedig a felső léc hárított, így élénk játékkal ért véget a meccs, és bár a Videoton javított az első félidőben kiállított bizonyítványán, az eredmény már nem változott.

A mérkőzés végén a két edző a következőket nyilatkozta:
Egervári Sándor (MTK): "Mindenekelőtt a győzelemnek kell örülnünk, bár az első félidőben a játékunkkal sem lehettünk elégedetlenek. A játékosok sokat tettek a sikerért, pedig a tavaszi csapathoz képest mindössze egy labdarúgó, Molnár Zoltán került be a kezdő 11-be. A siker a tavaszi idény megpróbáltatásait követően lelkileg is rendkívül fontos volt az együttes számára. A szünet után a Videotonnak is sok helyzete akadt, szerencsére a vendégek szépítését követően, Illés Béla fejesgóljával azonnal válaszolni tudtunk."

Várhidi Péter (Videoton): "Az első félidőben az MTK egyértelműen fölénk nőtt, fordulás után jobban futballoztunk, helyzeteink is akadtak, de hiába, mert amelyik csapat nem képes erősíteni, az ne is számítson semmi jóra. Magam sem látom rózsásnak a csapat helyzetét, de sajnos ott tart a magyar futball, hogy közepes képességű külföldieket vásárolunk a fiatalok menedzselése helyett. Én például kértem egy csatárt, erre kaptam két középhátvédet, de az MTK fejjel még így is simán megvert bennünket. A középpályán ugyan egyenrangú ellenfelek voltunk, de ezzel csak a kiesés ellen hadakozhatunk."

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKK