Vágólapra másolva!
A világhírű FC Porto vezetőinek igencsak megtetszett Buzsáky Ákos játéka, ám ettől még nem biztos, hogy szerződést kínálnak az MTK fiatal labdarúgójának.

Ugyanakkor a portugál klub illetékesei további tesztelési lehetőséget kértek a kék-fehér vezetőktől, akik áldásukat is adták az újabb próbajátékra.

Lehet-e magyar focistából világsztár?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=26844

"A hét végéig mindenképpen eldől, hogy Buzsáky Ákost leigazolja a Porto, vagy sem" - mondta Fülöp Ferenc, az MTK klubigazgatója. "A játékosnak van esélye a portugáliai szerződésre, hiszen a portói vezetők elégedetten nyilatkoztak eddigi teljesítményéről. Később magam is beszéltem Ákossal, aki remekül érzi magát a korábbi BEK-győztes klubnál. Ami biztos, játékosunk a pénteki, Újpest elleni mérkőzésre nem ér haza. Ezt követően viszont véglegesen lezárjuk az ügyet, hiszen érthető, hogy Egervári Sándor vezetőedző is szeretné tudni, számíthat-e a jövőben a tehetséges futballistára. Buzsákyt egyébként a Porto szerdán és csütörtökön is edzőmeccsen teszteli, majd várhatóan pénteken döntenek esetleges szerződtetéséről."

Bánki József