Vágólapra másolva!
A nyári világbajnokság nagy csalódást okozott a francia futballdrukkereknek, hiszen a gall válogatott címvédőként már a csoportmérkőzések során elvérzett a vébén, és ahogyan a négy évvel ezelőtti diadal nyomán alaposan megnőtt nézőszám az élvonalban, úgy könnyen lehet, hogy a hét végén kezdődő bajnokságra kevesebb drukker lesz kíváncsi. Annál is inkább, mert a holtszezon Franciaországban nem csupán az átigazolásokról szólt: sokáig bizonytalan volt, hogy mely csapatok vehetnek részt a pontvadászatban, és még mindig nem tudni, hogy az egyik újonc edzője leülhet-e a kispadra.

Forrás: EPA


A Monaco bajnokként majdnem kiesett
Fotó: EPA

A francia pontvadászat tehát több szempontból hasonlít a magyar NB I-hez: akárcsak nálunk, úgy a galloknál sem lehetett tudni, hogy mely csapatok alkotják majd az élvonalat. A pályán ugyan eldőlt a kiesés és a feljutás kérdése, de az újjászerveződött liga először nem akarta a másodosztály győztesét, a Nice-t a legjobbak közé engedni, mondván, az egyesületnek nem megfelelő az anyagi helyzete. Ennek köszönhetően az alaphelyzetben kieső Metz vagy ét hétig úgy készült, hogy továbbra is az élvonalban szerepel, ám a Nice minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a liga visszavonja döntését (a drukkerek a székház előtt tüntettek, miközben a vezetőség minden elképzelhető fórumon fellebbezett), és végül sikerült is elérnie célját: a nizzai együttes ott lesz a Ligue 1 rajtjánál, míg a Metz a második vonalban szerepel majd.

A francia bajnokság csapatai/sport/focivilag/20020802afrancia.html

Egy másik kérdés viszont még nem dőlt, még mindig nem tudni, hogy az újonc Ajaccio edzője, Rolland Courbis leülhet-e a kispadra: a trénert még az Olympique Marseille-nél talált törvénytelen pénzmozgások miatt tiltották el mindenféle sporttal kapcsolatos tevékenységtől. A szakember fellebbezett, de egyelőre asszisztense, Dominique Bijotat vezeti az edzéseket.

Áttérve a futballra, a gall szakemberek szerint az új bajnokság egyik legnagyobb kérdése az, hogy megszakad-e az immár 1997 óta tartó sorozat, amely szerint minden évben más csapat szerezte meg az aranyérmet, arról nem is beszélve, hogy címvédésre utoljára 1993-ban volt példa. Az elmúlt öt esztendőben sorrendben a Lens, a Bordeaux, a Monaco, a Nantes és a Lyon volt a bajnok, ám a csapatok nem hogy a címüket nem tudták megvédeni, de még a dobogóra sem tudtak felkerülni a nagy diadalt követő esztendőben.