Társoldalunk:

A hét világválogatottja (2002. július 29-augusztus 4.)

Gordon Marshall (skót, Kilmarnock): A skót bajnokság első fordulójában rögtön meglepetés született, hiszen az mindig váratlan eredménynek számít, ha a Rangers nem tud nyerni. Márpedig a glasgow-iak csak egy döntetlenre voltak képesek a Kilmarnock ellen, köszönhetően leginkább annak, hogy a Killie kapusa, aki egykoron éppen a Rangersben kezdte pályafutását, remekül védett egykori klubja ellen.
Laurent Ciechelski (francia, AC Le Havre): A gall bajnokság nyitófordulójában az újonc Le Havre együttese remekül rajtolt, hiszen idegenben tudta legyőzni a Nice együttesét. A diadalból a csapat védője, Ciechelski is alaposan kivette a részét. A lengyel származású játékos két év után tért vissza az élvonalba, és rögtön góllal nyitott. Thomas Schneider (német, VfB Stuttgart): A stuttgarti hátvéd legszívesebben elfelejtené az előző szezont, hiszen az elmúlt egy évben súlyos térdsérülése miatt egyszer sem léphetett pályára. Most viszont végre végig tudta csinálni a felkészülést a többiekkel, be is került a kezdő csapatba, és a horvát Slaven Belupo ellen két fejesgóllal mutatta, hogy kezdi visszanyerni régi formáját. Mario Yepes (kolumbiai, FC Nantes):  A Kanárik a legutóbbi pontvadászatban címvédőként kis híján kiestek a legjobbak közül, ennél mostanra mindenképpen jobb szereplést terveztek. A bajnoki rajt mindenesetre remekül sikerült, hiszen a Marseille ellen idegenben gyűjtötte be a három pontot a gárda, és Yepes amellett, hogy remekül fogta össze a hátsó alakzatot, egy góllal is kivette a részét a sikerből. Olivier de Cock (belga, FC Bruges): A bruges-ieknek a múlt héten két meccsen kellett pályára lépniük, és mind a Bajnokok Ligája selejtezőjében, mind a Belga Szuperkupában győzni tudtak. De Cock az első meccsen még csak csereként lépett pályára, de a Szuperkupában az RC Genk ellen kezdő volt, és gólt is szerzett.
Luis Figo (portugál, Real Madrid): A világbajnokságon alaposan leszerepelt a portugál válogatott és vele Figo is. Ekkor sokan azt gondolták, hogy az egykori Aranylabdás túl van pályafutása csúcsán. A játékos összeszorított fogakkal csinálta végig a felkészülési időszakot, s a Real Madrid centenáriumi tornáján a Liverpool és a Bayern München ellen is fantasztikus teljesítménnyel állt elő: gólt szerzett, és ellenállhatatlanul futballozott. Juan Román Riquelme (argentin, FC Barcelona): A katalán gárda új argentin igazolását felemás érzelmekkel fogadták a drukkerek, hiszen Rivaldónak tulajdonképpen miatta kellett távoznia a Nou Campból. Úgy tűnik azonban, hogy Riquelme feledtetni tudja majd a brazil szupersztárt, az amszterdami felkészülési tornán a Parma ellen szerzett két gólja mindenesetre ezt ígéri. Jérome Rothen (francia, AS Monaco): A gall pontvadászat nyitányán az AS Monaco érte el a legjobb eredményt, a nagyhercegség csapata idegenben is egy négyest rúgott a Troyes-nak. A francia sportlap, a L'Equipe értékelése alapján a csapat legjobbja az a Rothen volt, aki ugyan egy gólt sem szerzett, de remekül fogta össze a gárdát, és kiválóan irányított. Karel Poborsky (cseh, Sparta Praha): Amikor Poborsky kijelentette, hogy elhagyja a Laziót, és hazatér a Sparta Prahához, sokan azt gondolták, hogy csak levezetni tér vissza Prágába. A középpályás azonban komolyan gondolta, hogy a Spartával is sikereket akar elérni, és egyelőre a pályán bizonyít: már a Torpedo Kutaiszi elleni BL-elejtezőn is jól játszott, gólpasszt adott, a Ceské Budejovice elleni bajnokin pedig maga is betalált.
Giuseppe Signori (olasz, Bologna): Az előző idény nem a legjobban telt el Signori számára, hiszen sérülése miatt sok időt ki kellett hagynia, de úgy tűnik, hogy a veterán támadó ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. Az FK Teplice elleni Intertotó-kupa mérkőzésen ugyanis ellenállhatatlanul futballozott, két gólja mellett két gólpasszt is adott, és a közönség az utolsó percekben vastapssal köszöntötte őt. Thierry Henry (francia, Arsenal FC): Az előző szezon angol gólkirálya számára sem sikerült a legjobban a világbajnokság, de gyorsan sikerült túltennie magát a vébékudarcon. Henry a hét végén mesterhármast rúgott az 1860 München elleni edzőmeccsen, és a hírek szerint hamarosan új szerződést ír alá az Ágyúsoknál, ami további négy évre kötelezné őt el - heti 60 ezer fontos fizetés mellett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK