Vágólapra másolva!

Kedden kora délután elindult Zágrábba a ZTE együttese, a magyar küldöttség a horvát fővárosban a Hotel Esplanadában fog megszállni. Este a meccs helyszínén, a Makszimir-stadionban hét órától fél kilencig tréningezhet a magyar bajnok, amely az első, Üllői úti összecsapáson egygólos (1-0) előnyre tett szert.

Hajrá ZTE!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=45409

"A Békéscsaba elleni bajnokinkat elhalasztottuk, így sikerült feltöltődniük a játékosoknak" - kezdte a Zalaegerszeg mestere. "Szombaton azért játszottunk egy edzőmeccset, ahol gyakorolhattuk a különböző taktikai variációkat. Maximálisan felkészültünk, bízom benne, hogy sikerül megvalósítanunk az elképzeléseinket és megtartjuk az előnyünket."

- Elsősorban min múlhat a ZTE továbbjutása Zágrábban?
- Ha röviden akarnék válaszolni, azt mondanám, félni lehet az ellenféltől, megijedni azonban nem. Arra számítunk, hogy a horvátok olyan stílust vezetnek elő, ami nekünk nem igazán fekszik. Mi agresszív letámadásra számítunk, s bizonyára nagy nyomás nehezedik majd ránk. A fiúkkal sokat beszélgettünk erről az edzéseken, és gyakoroltuk is a labdakihozatalt, továbbá azt is, amin szerintem sok múlhat: csatáraink miként tudják megtartani elöl a labdákat.

- A pszichés felkészítés - a várható feszültség miatt - mennyiben került előtérbe?
- Erre most nem kellett különösebb gondot fordítanunk, mivel minden játékosunk tisztában van azzal, milyen lehetőség előtt áll. Minden körülmények között higgadtnak kell maradnunk, s fontos, hogy mi irányítsuk a játékot. Persze ennek alapfeltétele, hogy zömében nálunk legyen a labda.

- Egy hete is jelezte, hogy gólt kell rúgni a siker a továbbjutás érdekében...
- Most is ezt vallom, s erre képesnek is tartom a csapatot, azaz bizakodóan várom a találkozót.

- A fejében összeállt már a kezdő tizenegy?
- Az Üllői úti meccshez képest nem sok változás történhet, legfeljebb annyi, hogy amennyiben a sérült Radoslav Kral nem épül fel szerdáig, őt Balogh Csaba helyettesíti a középpályán.

Csak emlékeztetőül: a ZTE az első találkozón így állt fel: Ilics - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi - Babati, Ljubojevics, Kral, Vincze O., - Kenesei, Egressy. A zágrábi mérkőzést a spanyol Alfonz Peerz Burrull játékvezető dirigálja, a kezdési időpont 20.45 óra. A továbbjutó együttes a Manchester Uniteddel találkozik a selejtező harmadik fordulójában. A ZTE vezetőinek szándéka szerint ennek a párharcnak az első mérkőzését is az Üllői úton rendeznék jövő szerdán.