Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Urbánék jövő szerdán le-csendesíthetik Keane-éket


A Manchester középpályása szerint a sikeréhség az, ami dönthet a soron következő szezonban: "Úgy gondolom, hogy az Arsenal és a Liverpool nagyon sokat fejlődött az utóbbi években, elsősorban a győzni akarást és a sikeréhséget illetően. Kár magyarázkodnunk, tavaly semmit nem nyertünk, s csak a játékosokon, azaz rajtunk múlik, hogy a hibát kijavítsuk."

BL: Továbbjutott a ZTE, jöhet a Manchester/sport/focivilag/bl/20020807ztejohet.htmlA MU honlapjahttp://www.manutd.comA ZTE honlapjahttp://www.ztefc.hu

A Manchester a jövő heti, Zalaegerszeg elleni összecsapás előtt még megmérkőzik a Boca Juniorsszal, s milyen érdekes, hogy éppen az argentin csapatban futballozik az a Waltner Róbert, aki tavaly még a ZTE bajnoki aranyának az egyik fő letéteményese volt. (Azt azért jegyezzük meg, hogy az egyelőre csak a Boca B csapatában focizó Waltner nem valószínű, hogy pályára lép a MU ellen.)

Keane a két meccsről így nyilatkozott: "Jön hozzánk a Boca Juniors, aztán pedig mi megyünk Magyarországra. Az első az csak egy barátságos derbi lesz, viszont a jövő héten egy nagyon fontos mérkőzéssel vágunk neki a szezonnak."

Juha Pál