Vágólapra másolva!
A Manchester United szerelmesei mindent megtudhatnak a Zalaegerszegi TE-ről - ezzel az ígérettel kezdődik Simon Davies és Ben Hibbs írása a Vörös Ördögök honlapján. A ismertetőből kiderül: a manchesteriek nem nézik le a magyar bajnokot, s teljes erőbedobással fognak harcolni már az első, angol szempontból idegenbeli mérkőzésen is.

A Zalaegerszeg történetét egészen a megalapításától, 1912-től áttekinti a cikk, majd a legfrissebb eseménnyel zárul a "bemutató": a ZTE megnyerte a magyar bajnokságot (38 meccséből 21-en diadalmaskodott), s így indulhatott a BL-selejtezőjében. Az NK Zagreb elleni mérkőzésről nem ejt szót az írás, viszont exkluzív információkat közöl bajnokcsapatunk játékosairól, taktikájáról, és az várakozásokat, esélyeket is megfogalmazza. Nézzük, mit sikerült kideríteniük az angol futballkémeknek.

Kenesei Krisztián volt a ZTE gólkirálya 21 találattal, míg Waltner Róbert és Egressy Gábor 16 gólt ért el a magyar csapat "aranyos" idényében. Ami a csapat formációját és taktikáját illeti: a Zalaegerszeg támadó stílusú focit játszik, általában 4-4-2-es formációban, de néha 4-3-3-ra váltanak át. Ugyanabban a felfogásban futballoznak idegenben is, mint hazai pályán - annyi különbséggel, hogy távol a hazai stadiontól kissé visszahúzódnak a játékosok.

A legveszélyesebb magyar játékos, azaz a "danger man" nem más, mint a 25 éves Kenesei Krisztián. Rendkívül gólérzékeny csatár, s a tizenhatoson belül ritkán hibázik. Egressy Gábor a ZTE kulcsjátékosa. A 28 éves bal oldali támadó rengeteg gólpasszal szolgálja ki a csatárokat, de ő maga is szeret betalálni a kapuba. Imádják a szurkolók, elsősorban kreatív és sokszínű játéka miatt - állítja a MU-honlap.

Sasa Ilic, a 30 éves ex-charltoni kapus sokat tud a Manchester Unitedről, ugyanis többször is találkozott már velük a pályán angliai évei során. Hasznos "kém" ő a magyar csapat számára, s nem mellékesen kitűnő hálóőr. Borsot törhet a manchesteriek orra alá - írják az angolok.

A MU honlapjahttp://www.manutd.com

Ami pedig a szigetországiak várakozásait illeti: ez egy olyan meccs lesz, amelyet a MU-nak mindenképpen hoznia kell, de az biztos, hogy teljes koncentrációra és elszántságra lesz szükségük a játékosoknak. Roy Keane is alátámasztotta mindezt a múlt héten, amikor ezt mondta: "Csapatunknak mindenképpen be kell jutnia a Bajnokok Ligájába!" Hogy ez megtörténjen, a Manchesternek jó teljesítményt kell produkálnia ezen a nehéznek ígérkező idegenbeli találkozó. Nem szabad udvariasnak és önteltnek lenniük Beckhaméknek, ugyanis a szezon első tétmeccse befolyásolhatja a csapat egész éves teljesítményét. A visszavágóra mindesetre egy csurig megtelt stadionban fogadhatjuk majd a Zalaegerszeget - zárja le elemzését a Davis, Hibbs szerzőpáros.

Juha Pál