Társoldalunk:

Ferguson sokkterápiát kapott Budapesten

A Zalaegerszeg elleni vereség után egyre nagyobb nyomás nehezedik a Manchester United labdarúgócsapatára, s vezetőedzőjére, Sir Alex Fergusonra. Az alábbiakban néhány, sajtóban megjelent interjú, valamint budapesti beszélgetésfoszlányok segítségével kíséreljük meg felrajzolni minden idők egyik legsikeresebb klubmenedzsere portréját.


Forrás: MTI


Az edzésen még Sir Alex is
vidám volt
Fotó: MTI
Sir Alexander Chapman Ferguson a második menedzser a Manchester United - "a világ legnagyobb futballklubja" - 124 éves történetében, akit lovaggá ütött II. Erzsébet angol királynő. Természetesen a legendás, ámbár eredményesség terén már jócskán lepipált Sir Matt Busby után. Természetesen a Szilveszterkor hatvanadik születésnapját ünneplő, enyhén vörös arcú skót gyermek-, sőt meglett férfikorában sem gondolta egyetlen pillanatig sem, hogy 1999. június 12-étől már neki is a Sir megszólítás dukál, de hát a sors útjai a szigetországban is kifürkészhetetlenek. Persze azért véletlenek nincsenek. Az a férfi, aki majd' negyven évvel ezelőtt sztrájkot vezényelt a glasgow-i hajógyárban, nyilvánvalóan sohasem volt híján a vezetői erényeknek. No meg a kivételesen szilárd karakternek sem, hiszen ha valakinek a karrierje érintette poklokat és a mennyországot is, akkor az az Old Traffordban kedveskedve csak "Fergie-ként" becézett szakember.

Ennek a dicsőséges - olykor gyötrelmes - pályafutásnak a 2002. augusztus 14-én, a Puskás Ferenc-stadionban jegyzett vendégszereplés az egyik mélypontja volt, de ezen kivételesen hadd ne szomorkodjunk. Mindenesetre korunk egyik edzőóriása ezt a csapást is irigylésre méltó tartással viselte. Az alábbiakban néhány, sajtóban megjelent interjú, valamint budapesti beszélgetésfoszlányok segítségével kíséreljük meg felrajzolni minden idők egyik legsikeresebb klubmenedzsere portréját.

- Sir Alex, két szóban hogyan összegezné azt, ami szerdán este történt?
- Sokk és csalódás. Hiába uraltuk a teljes második félidőt, képtelenek voltunk betalálni a zalaegerszegi kapuba. De az Old Trafford nem ideális hely a vendégcsapatoknak. Augusztus 27-én, a visszavágón minden másképp lesz. De most valóban kaptam egy sokkterápiát.

- Mi volt edzői karrierje mélypontja - s most vonatkoztassunk el a budapesti vereségtől?
- 1989 késő ősze. A csapat kiesésre állt, és november hatodikán, a Unitedhez szerződésem harmadik évfordulóján egyszer csak megjelent egy hatalmas transzparens az Old Trafford lelátóján, az eredményjelző tábla alatt: "Lejárt a három év, elég a kifogásokból. Fergie, takarodj!" És ez ment egész decemberben. Azt az időszakot azóta is fekete decembernek hívom. Ehhez képest a budapesti vereség eltörpül, különben is, előttünk még a visszavágó.

- Nem gondolja, hogy a megjelenés előtt álló Roy Keane-önéletrajzból közölt részletek zavart keltettek a játékosok fejében?
- Nem hinném. Bár a klub nem "cenzúrázta" a könyvet, az ügyvédeink átnézték a kéziratot nyomdába adás előtt, és semmi különöset nem találtak benne.

- És mi lesz, ha az FA, a szövetség hivatalból bepereli Keane-t, nem is beszélve a norvég Haalandról, akinek - saját bevallása szerint-- szándékosan okozott súlyos sérülést a csapatkapitánya?
- Ismétlem, jogászaink átnézték a kéziratot, és azt támadhatatlannak találták.


Forrás: EPA


Sokk és csalódás
Fotó: EPA

- Keane-t 1993-ban brit rekordösszegért, 3,75 millió fontért szerződtette. Tiszteletre méltó, ahogy örökös balhéi ellenére kiáll mellette.
- Kihoztam én még az őrszobáról is. Három éve értesítettek, hogy egy manchesteri rendőrőrszobán ül. Egy pillanatig sem haboztam: azonnal odasiettem, s csak annyit mondtam neki: "Roy, mi a fene történik itt?" Azt felelte, két nő csapdába csalta. "Nem kell hajnalig mulatozni, s akkor nem kerülsz ilyen helyzetbe"- mondtam neki. Szerencsére a rendőrök nekünk hittek. Úgy tudom, Roynak azóta nincs problémája. Sem a törvénnyel, sem az alkohollal.

- Feltételezem, Keane a kedvence a csapatban.
- Kedvelem őt. Korábban Eric (Cantona - a szerk.) volt hozzá hasonló vezéregyéniség.

- Milyen edzőnek tartja magát? Szigorúnak vagy vajszívűnek?
- Vajszívűnek? Döntse el: három éve hazaküldtem egy edzésről David Baeckhamet, mert késett néhány percet. Azzal mentegetőzött, hogy beteg a fia, Brooklyn. Azt mondtam neki, nem érdekel. Edzésről semmilyen indokkal nem lehet késni. Azóta nem is késett.

- Nem hinném, hogy a túlzott liberalizmus lenne jellemző önre, még kevésbé valószínű, hogy követi a divat napi változásait. Mégis, mit szól ahhoz, hogy a játékosai tetoválják magukat, hol kopasz a fejük, hol kakastaréjt hordanak, s hatalmas briliáns fülbevalókkal villognak?
- Megértettem, hogy nem lehet dacolni az idővel. Valaha, aberdeeni edző koromban egyszer csak néhány fiatalabb játékosom sárgára festett hajjal jelent meg az edzésen. Azonnal összehívtam a csapatot és a teljes vezérkart, s bejelentettem: amíg nem állnak vissza a tisztességes hajviseletre, addig napi két edzést tartunk - akkoriban, a nyolcvanas évek elején ez még nem volt mindennapos. Már másnap az eredeti hajszínükkel érkeztek az edzésre. Az idősebbeknek, elsősorban Willie Millernek, nem fűlött a foguk az extra edzésekhez, és egy pillanat alatt rendet csináltak a csapaton belül. Ma, sajnos, ez már nem menne. Be kell látnom, vannak fontos kérdések - például a késés az edzésről - és felszíni jelenségek - ilyen a tetoválás, a festett haj. Egyébként azzal nyugtatgatom magam, inkább költsék a rengeteg pénzüket cifra ruhákra, ékszerekre, fodrászra, semmint kocsmázásra, kábítószerre vagy szerencsejátékra.

- A játékosaival szembeni lojalitása legendás. Itt van például Juan Sebastian Verón.
- Egyfolytában támadnak miatta, mióta tavaly nyáron megvásároltuk. S bár eddig valóban nem hozta azt, amit tőle várnak, én biztos vagyok benne: tudása előbb-utóbb érvényre jut. Meg kell mondanom, hogy tulajdonképpen Verón miatt nem vonultam vissza egy éve. Korábban nem igazoltunk külföldi világklasszisokat, most viszont Verón személyében az egyik legjobbat szerződtettük. Ezzel átigazolási politikánk tekintetében is egy szintre kerültünk a Real Madriddal.

- Laurent Blanc miatt is sokan támadták.
- Laurent csodálatos labdarúgó, Budapesten is az egyik legjobbja volt a csapatnak. Kit érdekel, hogy 36 éves. Mindenki tudta, hogy nem fog olimpiai bajnokságot nyerni 100 méteres síkfutásban, amikor leszerződtettük. Nem is ezért szeretjük. Viszont összesen egyetlen hibája volt, mióta nálunk játszik - a Middlesbrough ellen, amikor kiestünk az FA Kupából -, de ezt állandóan a szemére vetik. Ez nem fair.

- Azt beszélik, egyedül legnagyobb riválisával, Arsene Wengerrel nem szívélyes a viszonya a Premiership edzői közül. Miért, féltékeny rá?
- Egyáltalán nem. Van azonban egy íratlan szabály mifelénk, a meccs után megiszunk egy pohár italt az ellenfél menedzserével. Ez kiváló alkalom arra, hogy megbeszéljük a történeteket, szakmailag kielemezzük a játékot, s tisztázzuk az esetleges félreértéseket, egyszersmind leeresszük a gőzt. Wenger az egyetlen, akivel még nem sikerült meginnom egy whiskyt. El kellene fogadnia, hogy Angliában ez a hagyomány. Ez engem sért.

- Talán azért nem szereti Wengert, mert a legnagyobb vetélytárs edzője, és az elmúlt szezonban jobbnak bizonyult önnél és csapatánál?
- Nincs bennem féltékenység, és abban sem vagyok biztos, hogy idén az Arsenal lesz a legerősebb ellenfelünk. Szerintem a Newcastle United lesz a meglepetéscsapat. Páratlan a szurkolótáboruk, és ha le tudnának szerződtetni egy-két európai nagyágyút, akkor a legjobbak lehetnének.

- Mit csinál, amikor nem a futballal foglalkozik?
- Zongorázom, és a versenylovaimmal vagyok. Körülbelül öt éve sikerült egy kicsit elszakadnom a futballtól. Ma már nem tölti ki az életemet. Régebben sokáig szinte kómában voltam egy-egy mérkőzés után. Aztán rájöttem, így előbb-utóbb infarktust kapok vagy agyvérzést. Tudatosan próbálom csökkenteni a futballfüggőségemet. Több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel.

Ch. Gáll András

KAPCSOLÓDÓ CIKK