Társoldalunk:

Zöld derű, lila ború az UEFA-kupában

Garami József megelégedéssel, Molnár László bosszankodva értékelte csapata, a Ferencváros és az Újpest csütörtöki, UEFA-kupa szereplését. A zöld-fehérek hazai környezetben 4-0-ra verték a ciprusi AEL Limassolt, míg a kupagyőztes újpestiek szerény döntetlent értek el a gyenge feröeri ellenfél otthonában.

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön az Üllői úton fölényes, 4-0-ás győzelmet aratott a ciprusi AEL Limassol ellen az UEFA Kupa selejtezőjének első mérkőzésén, s így nagy lépést tett a főtáblára kerülés felé. Garami József, az előző bajnokságban ezüstérmes zöld-fehérek mestere természetesen elégedett az eredménnyel és az együttes teljesítményével.

"Mindkét félidő remekül indult a számunkra, s ez meghatározó volt. Annál ideálisabb kezdést el sem lehet képzelni, mint hogy a 12. percben már két góllal vezettünk. Meg kell dicsérnem a fiúkat, hiszen jól játszottak. A közönségnek, mint mindig, óriási szerepe volt a szép estében, nagyszerű volt a hangulat" - értékelt a szakember.

Az ellenfélről szólva Garami megjegyezte: látszott, hogy ebben a szezonban még nem játszottak tétmérkőzést, itthon viszont már hetekkel ezelőtt elkezdődött a bajnokság, s ez mindenképpen az FTC-nek kedvezett. "A találkozó előtt úgy éreztem, hogy a vendégek velünk azonos játékerőt képviselnek, most azonban már azt gondolom: egyértelműen jobbak vagyunk" - mondta Garami, aki hozzátette, a továbbjutás kérdése eldőlt, s ha az augusztus 29-i visszavágón nem történik "tragédia", akkor csapata kezdheti meg szereplését az UEFA Kupában.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK